"Ki vagyunk éhezve a kultúrára. Művészek és közönség egyaránt" – Mégis lesz Tündérkert Dunaszerdahelyen!

2020. június 12. - 19:38 | Kultúra

Az enyhítések okán lehetőség nyílott arra, hogy kisebb látogatószámú (június végéig 500 fős) rendezvényeket ismét megtarthassanak, Antal Ágota, a Tündérkert alapítója és főszervezője pedig úgy döntött, hogy ez a pompás, mégis pompa nélküli apró fesztivál, különösen pedig a művészek és közönségük idén is megérdemlik az esélyt.

"Ki vagyunk éhezve a kultúrára. Művészek és közönség egyaránt" – Mégis lesz Tündérkert Dunaszerdahelyen!
Archív felvétel

Megszokhattuk, hogy napról napra, nem egyszer óráról órára változnak a dolgok, de másfél hónapja még remény sem volt rá, hogy megtartható az idei Tündérkert. Mikor kezdtél ismét gondolkodni ezen, illetve a lehetséges alternatívákon?

Május végéig teljes zen nyugalommal mondtam mindenkinek, hogy hát ez most így alakult, nem lesz Tündérkert, ahogy nincs semmi más sem az alapvető szükségleteink kielégítésén túl. Nem riadtam fel álmomban, hogy vajon megrendeltem-e a padokat, nem stresszeltem esetleges látogatószámokon. Viszont azt is éreztem, hogy ez így nincs rendjén. Amíg én a konyhaasztalom mellől tudtam dolgozni az elmúlt hónapokban, vannak olyan elvetemült emberek, mint a művészek, akik arra tették fel az életüket, a családjaik biztonságát, hogy a saját fizikai testüket és tehetségüket rakják ki a színpadra, hogy okítsanak, gondolatokat ébresszenek bennünk, sima halandókban, akik biztonságos megélhetésért dolgozunk, hogy a felemelkedés csíráját hintik el egy-egy mondattal, amit közvetítenek a nagy gondolkodóktól, és nem csak az élesztő tűnt el a boltokból, hanem a színpadot is kirángatták alóluk, és nekik nincs másuk, „csak” a tehetségük. Hát ez nagyon szomorúvá tett. És amint lehetőség adódott rá, úgy döntöttem, lesz, ami lesz, nem adom vissza a pénzt, amit kaptam a megvalósításra, még ha nem is lesz ember, inkább kifizetem a művészeknek, mintsem visszaadom. Az elmúlt hónapokban mindenki a lojalitásról szónokolt, hogy segítsünk, adjuk olcsóbban a szolgáltatásainkat, mindenkinek nehéz.

Vajon gondoltunk-e egyszer is arra, hogy a művészet milyen plusz értéket hordoz az életünkben, mi az, amiért fenn kell tartani, táplálni és támogatni?

Milyen kötelezettségeket és korlátozásokat ró a mostani helyzet a Tündérkertre?

A színházban korlátozott a nézőszám, ezért mindenkit arra kértem, hogy regisztráljon, biztosítsa a helyét. A kinti rendezvényeken 500 ember és a szükséges betartandó távolságok, ami azért valljuk be, eléggé hektikus elgondolás vagy szabály, mert nagyon sok ponton szinte betarthatatlan, de bízom abban, hogy nem lesz semmi gond.

Különleges előadást tekinthetünk meg Polcz Alaine életéről. Mit kell tudni erről a darabról, mi lehet a legfőbb vonzereje bárki számára?

Az életben egyetlen biztos pont van. Az a halál. Polcz Alaine egész élete a téma körül forgott, kivételes érzékenységgel, ugyanakkor teljes profizmussal és tudásanyaggal foglalkozott a halálra való tudatos készüléssel, az emberi méltóságot megtartva az utolsó pillanatokig.

A magyar hospice megalapítója, kiharcolója, számomra egy csodás példa. Gubás Gabi, Jászai Mari-díjas színművésznő lénye önmagában hordozza ezt a finomságot, érzékenységet, mellé párosul még a szakmai alázata és tehetsége. Az elmúlt hónapokban mindannyiunkban megfogalmazódtak a halál körüli kérdések, hiszen mindennapos, és kézzelfogható közelségbe került. A darabot még tavaly beszéltem le a művésznővel, még nyoma sem volt a vírusnak. De szerintem nagyon hasznos lesz, gyógyír a léleknek, még ha nehéz dologgal szembesülünk majd, akkor is.

Megszokott felállásban érkezik az Itt és most gárdája. Az eddigiekhez képest talán az egyetlen különbség, hogy egy helyett már két színházigazgató van a csapatban, ráadásul az egyik (játék)mesterkedhet a másikkal! Kiszivároghat bármi is arról, mit hoz ez az összecsapás magával?

Természetesen sztahanovista harcosok ezek az emberek, semmit nem árulnak el, még nekem sem, pedig ugye családon belül vagy mi…úgyhogy erről csak annyit tudok nyilatkozni, hogy a színészeink neve lehet a garancia arra, hogy méltóképpen le lesz lazítva az este. Sokan kérdezték, hogy méltó-e egy ilyen darab, mint Gubás Gabié után a humor.

Azt gondolom, ez olyan, mint maga az élet. Egyszer dráma van, utána pedig boldogság. A lényeg, hogy ne ragadjunk bele egyik érzésbe sem, és akkor nem fog magához láncolni a boldogság utáni sóvárgás, hiszen tudjuk, hogy elmúlik. Ez is, az is.

Amikor nagyanyámat megkérdeztem, volt-e depressziós, azt felelte, nincs nekem arra időm, édes lányom. Hát ennyit a bölcsességről. Mindannyian így evickélünk át az életünkön. Hol magaslatokban, hol gödörben. És most már ugye azt is tudjuk, hogy a cél: egyenesíteni a görbét.

Sűrű programot hoz a Tündérkert legfőbb napja is. Végeredményben semmivel sem tűnik „gyengébbnek” az idei program, mint bármelyik. Szerinted ez minek köszönhető?

Egyrészt annak, hogy a program már januárban megvolt, csak ült a fiókban. Másrészt, pedig ki vagyunk éhezve a kultúrára. Művészek és a közönség egyaránt.

Ezt bizonyítja a tény, hogy pár nap alatt betelnek az előadások, persze, korlátozott a nézőszám, de akkor is. Mintha megéreztünk volna valamit abból, hogy nem lehet elodázni a lehetőséget, mert bizonytalan a helyzet, könnyen megeshet, hogy bármikor lehúzzák a rolót az országra. A június 21-i nyári napforduló ünnepét, mielőtt átugornánk a tüzet, a Rendhagyó prímástalálkozó koncertjével zárjuk, már jártak egyszer nálunk, most is nagyon várjuk, hogy a muzsikájukkal elvarázsolják a szívünket.

(SzT)