Kollárt a testőre menthette meg, a Miss Universe egykori döntőse is a kocsiban utazott

Boris Kolláron, aki testőrével együtt balesetet szenvedett szombaton kora este a 63-as főúton Pozsonypüspökinél, elsőként a testőre segített. 

Kollárt a testőre menthette meg, a Miss Universe egykori döntőse is a kocsiban utazott
Miroslava Fabušová (Fotó: Pluska)

Ezt Milan Krajniak, a Sme rodina alelnöke, munkaügyi miniszter erősítette meg a köztévében. Krajniak köszönetet mondott a testőrnek, amiért elsősegélyben részesítette a parlament elnökét, miután nehezen lélegzett, amiért hátracsúszott a nyelve.

"Annak köszönhetően, hogy ezt észrevette, sikerült hamar stabilizálni a házelnök állapotát" - mondta. Hozzátette, Boris Kollárnak jókedve volt, amikor vasárnap beszéltek. Szavai szerint azt mondta, arra nem számított, hogy ennyire következetesen betartja majd a kijárási tilalmat.

A Pluska.sk portál szerint ugyanakkor Kollárékkal a kocsiban utazott a Miss Universe egykori szlovák döntőse, az ismert celebsminkes, Miroslava Fabušová. Krajniak ezt nem kívánta kommentálni.

A portálnak pedig csak cikkük szerint fájdalmas hangon Fabušová annyit nyilatkozott, hogy az intenzív osztályon van. "Nehéz megmondani, milyenek a prognózisok" - fogalmazott.

A baleset részleteiről, illetve a Boris Kollárral töltött idejéről viszont nem kívánt nyilatkozni.

Boris Kollár autója szombaton kora este, 17.30 környékén Pozsonypüspökinél karambolozott, a 63-as főút és a temető mellett elhaladó Mramorová utca kereszteződésében. Az eddig rendelkezésre álló információk szerint az őt szállító jármű, melyet a Közjogi Méltóságok Védelmét Ellátó Hivatal embere vezetett, szabályosan közlekedett, a kereszteződésben azonban a másik autó áthajtott a piroson, egyenesen bele Kollárék járművébe. Boris Kollárnak eltört egy nyakcsigolyája, rajta kívül a testőre és még egy hölgy könnyebb sérüléseket szenvedett.

(Denník N/Pluska/parameter)