Könnyen lehet, hogy hamarosan jön a lockdown a 60 éven felülieknek

2021. december 16. - 10:56 | Belföld

Ha az omikron variáns teljes erővel fog támadni Szlovákiában, meg kell védenünk a legsebezhetőbbeket, azaz korlátoznunk kell a 60 év felettiek mozgását, függetlenül attól, hogy be vannak-e oltva vagy sem – jelentette ki Igor Matovič pénzügyminiszter csütörtökön.

Könnyen lehet, hogy hamarosan jön a lockdown a 60 éven felülieknek
Fotó: TASR - illusztráció

Matovič a TASR hírügynökségnek adott interjúban elmondta, szükség lehet a 60 felettiek számára bevezetett lockdownra a védelmük érdekében, illetve azért, hogy az egészségügyi rendszer ne omoljon össze.

A pénzügyminiszter elmondta, az Egészségkutató Intézet (IZA) információiból indult ki, amelyeket a kormányhivatalban közöltek az omikron variánsról.

„Én személy szerint azt javasoltam, hogy ebben az esetben egyetlen megoldás maradt, ez pedig sajnos a 60 év felettiek mozgásának korlátozása. Nem tudjuk rendkívül gyors módon beoltani azt a több százezer embert. Ha meg akarjuk védeni az egészségüket, és egyben meg akarjuk óvni az egészségügyi rendszert, hogy továbbra is működni tudjon, akkor lehet, hogy egy ilyen nehéz döntést is meg kell hoznunk - meg kell tiltanunk a legkiszolgáltatottabb személyek szabad mozgását, függetlenül attól, hogy be vannak-e oltva, vagy sem” – magyarázta Matovič.

A tárcavezető szerint a lockdown a 60 éven felülieknek egyfajta kézifék lenne abban az esetben, ha a kórházakat sújtaná az omikron. Példaként Dániát és Nagy-Britanniát említette, ahol jelentősen nőttek az esetszámok az új variáns miatt.

Matovič attól tart, hogy éppen az ünnepek között lesz a legsúlyosabb a helyzet Szlovákiában az omikron miatt.

Szakértők szerint a omikron az eddigi legfertőzőbb vírusvariáns. Az egészségügyi minisztérium epidemiológusa, Martin Pavelka úgy látja, pár héten belül Szlovákiában is az omikron variáns lehet a domináns. Az IZA igazgatója, Matej Mišík szerint rövidesen különösen gyors esetszám-növekedést tapasztalhatunk majd.


(TASR)