Körforgalom épülhet a 63-as főút egyik kereszteződésében Dunaszerdahelynél

Felújítási munkálatokat terveznek idén a 63-as főút Dunaszerdahelyt elkerülő szakaszának egy részén.

Körforgalom épülhet a 63-as főút egyik kereszteződésében Dunaszerdahelynél
Olvasói felvételek

A napokban olvasónk hívta fel a figyelmet a 63-as főút egyik kereszteződésének vészes állapotára. A Dunaszerdahely közelében, a Metrans logisztikai vállalat telephelye mellett lévő kereszteződésben ugyanis jókora kátyúk nehezítik a közlekedést.

A közút állapotával kapcsolatban, illetve az esetleges felújítási munkálatokról érdeklődtünk a Szlovák Közútkezelő Vállalatnál (SSC).

A vállalat szóvivője, Lenka Salvianyová érdeklődésünkre kifejtette, mivel a kereszteződésben valójában a Pódafai útról, mint a bekötő út végéről van szó, ennek a karbantartásáért az illetékes közútkezelő a felelős.

A szóvivő azonban elárulta,

tervezik a Metrans dunaszedahelyi telephelye mellett található kereszteződés átépítését körforgalommá.

„Idén tervezzük a Dunaszerdahelyt elkerülő út bizonyos szakaszának javítását is” – zárta.


(fl)