KORONAVÍRUS: Lázat mérnek a dunaszerdahelyi Minitben, kisebb csoportokban dolgoznak a Metransnál

2020. március 24. - 07:00 | Régió

Több dunaszerdahelyi vállalatnál is érdeklődtünk, milyen intézkedéseket vezettek be a koronavírus-fertőzés esetleges terjedését meggátolandó. A Schindler, a Wertheim és a c2i után megszólítottuk a pékárut gyártó Minitet és a konténerszállító Metranst is.

KORONAVÍRUS: Lázat mérnek a dunaszerdahelyi Minitben, kisebb csoportokban dolgoznak a Metransnál
Archív felvétel

„A gyártás folyamatosan megy, de nagyon-nagyon sok intézkedést hoztunk, ami azt hivatott biztosítani, hogy biztonságos és egészséges körülmények között dolgozzanak a kollégák és az esetleges fertőzést megállítsuk a kapun kívül” – árulta el érdeklődésünkre Ambrovics László, a Minit egyik vezetője.

„Belépéskor mindenkinek ellenőrizzük a testhőmérsékletét, és amennyiben 37,5 fok felett van, hazaküldjük az embert, és erről értesítjük a közvetlen felettesét” – fejtette ki.

Emellett mindenkinek, aki a cég területére belép, fertőtlenítenie kell a kezét, ennek céljából fertőtlenítő állomásokat helyeztek ki. Kötelező a szájmaszk, nemcsak a gyártásban, de az irodákban dolgozók számára is, utóbbiak közül viszont sokak számára bevezették a távmunkát (home office).

„Amikor szünetek vannak, a dolgozóink meghatározott sorrendben és időrendben mehetnek ki, hogy az emberek közötti kapcsolatot minimalizáljuk” – húzta alá.

Szavai szerint az áruszállítást végző sofőrjeiket szintén ellátták fertőtlenítőszerekkel, szájmaszkkal és kesztyűvel, amit kötelező viselniük.

Az alapanyagokat érintő raktárkészleteiket megnövelték még a válság kezdetén, hogy amennyiben akadozna az ellátás, a termeléssel ne legyen gond. „Ugyanakkor napi kapcsolatban vagyunk a beszállítóinkkal, egyeztetünk velük és nincs szállítási kiesés” – mondta.

Ambrovics beszélt arról is, hogy a Minit Fő utcai éttermét bezárták, az ott dolgozókat pedig szabadságra küldték.

A Metrans ugyancsak egy sor intézkedést vezetett be a vírus terjedését megakadályozandó – szögezte le érdeklődésünkre Kiss Péter vezérigazgató.

„Ez magába foglalja az otthoni munkavégzést, továbbá a munkacsoportok kisebb csapatokra való felosztását, hogy korlátozzuk a nagyobb csoportokban való munkát. Mindezt azonnali hatállyal, a szlovák szervek és a WHO által bevezetett intézkedésekkel összhangban” – hangsúlyozta.

Kérdésünkre, hogy a világjárvány hogyan befolyásolja a Metrans alapvető tevékenységét, tehát a konténerek szállítását, raktározását és logisztikáját, a vezérigazgató még korainak tartotta egyértelmű választ adni. „Ha megnézzük az európai helyzetet, az napról napra változik, mostanáig csak negatív irányba, a termelés leállítása történik számos helyen. A mi egyik prioritásunk, hogy készletekkel lássuk el az ügyfeleinket, a másik pedig, hogy védjük kollégáinkat, akik ezekért a folyamatokért felelősek” – húzta alá, majd köszönetet mondott nekik a mindennapos igyekezetükért, amit a munkájuk elvégzése érdekében kifejtenek. „Mindegy, hogy otthonról, az irodából, a darukból, a vasúti szerelvényből vagy a fuvarozásban, lényegében az első vonalból” – figyelmeztetett Kiss Péter.

Kapcsolódó cikk:
A dunaszerdahelyi gyárak egyelőre működnek, szigorú intézkedéseket követnek

(SzT)