Kotleba megtagadta a vallomástételt az 1488 eurós csekkek ügyében

2020. március 5. - 12:04 | Belföld

Marian Kotleba, az ĽSNS elnöke megtagadta a vallomástételt a Specializált Büntetőbíróság előtt az 1488 euróról kiállított, vitatott csekkek ügyében.

Kotleba megtagadta a vallomástételt az 1488 eurós csekkek ügyében
Fotó: TASR

A politikus, aki továbbra is tagadja a bűnösségét, csak később fog vallomást tenni. „A bíróság azután hallgatja ki a vádlottat, hogy megvizsgálta az összes bizonyítékot” – jelentette ki Ružena Sabová bírónő. Az ügyész nem emelt kifogást az eljárás ellen.

A bírónő csütörtökön jóváhagyta, hogy tanúként hallgassa meg a bíróság Jakub Drábik történészt, a Fašizmus című könyv szerzőjét. Drábik korábban többször is fasisztának titulálta Kotlebát, valamint az ĽSNS pártot is.

Tomáš Honz ügyész tavaly októberben emelt vádat Kotleba ellen. Az 1488 euróról szóló jelképes csekkeket Kotleba három családnak nyújtotta át egy nyilvános rendezvényen. A Speciális Ügyészi Hivatal szerint az 1488-as szám a szélsőségesek jelképe.

Sabová nemrég szigorította Kotleba ügyének büntetőjogi besorolását, így a pártelnököt akár nyolc évre is ítélhetik. A szigorításra azután került sor, hogy Honz bizonyítékként terjesztette a bíróság elé az ĽSNS párt jelöltlistáját, amelyen több olyan jelölt is szerepelt, akiket szélsőségesség miatt ítéltek el.


(TASR)

Címkék: Marian Kotleba, csekkek