Kotlebák jelentésmezeje

Ardamica Zorán | 2020. október 15. - 11:09 | Vélemény

Minap egy FB-vitában az egyik fél a fasiszta jelzőt használta arra, akit a másik fél védeni vélt. Ilyet nem csupán én látok naponta. Pedig vannak szakik, akik sokszor figyelmeztetnek a korrektebb terminológiára… csak hát a nyelvhasználat a FB-on jellemzően nem tárgyilagos megfontolás kérdése, hanem érzelmi, az ember hajlamos őszintén engedni a pillanatnyi hévnek. Ez egy ilyen műfaj, ráadásul veszélyes.

Kotlebák jelentésmezeje
-illusztráció- (Fotó: TASR)

Természetesen nem fogok itt kiselőadást tartani a fasizmus, sem a kapcsolható nácizmus és neonácizmus etimológiájáról, nem tisztem, lásd a szakirodalmat. Ha valaki jóindulatúan figyelmeztet bárkit, hogy szóhasználata nem korrekt, vagy nem pontos, illetve ha valaki akár odamondogatóan ezzel érvel, érdemes figyelni. Minap… ugyanakkor, ha a vitapartner így szól be: „Tudjuk-e definiálni a fasizmust?”, felmegy bennünk a pumpa. Hátperszehogy tudjuk. Aztán be kell vallani, valami sántít…

A fogalom disszeminálódott, jelentésmezeje kiszélesedett. Történészeken kívül alig használja valaki az eredeti értelmében, ráadásul a jelölt politikai párt jellege (tehát a jelölő fogalom is) folyamatosan változott a populizmus (na, ezzel ugyanott vagyunk) és az érdekek szerint, ahogyan a nácizmus is. Ma már nagyon sok esetben egyszerűen a kirekesztő politikai álláspontok és elvek gyűjtőfogalma. Egyben szitokszó. És – sajnos – tetszik, nem tetszik, néhány valószínűleg pontosabb és korrektebb kifejezés megléte ellenére elterjedtebb, mint kellene. A nyelvhasználat ugyanis nemigen tartható szakmai kontroll alatt, az egyes diszciplínák képviselőinek professzionális autoritása és a jó szándékú nyelvőrök (utóbbi kifejezés itt természetesen nem pejoratív) szociolingvisztikai hatalma véges. Az ember belső felindulásával szemben szinte tehetetlenek.

Az ember egyszerűsít és hasonlít, ez talán nem minden esetben bűn. És amikor bizonyos egyének cselekedetei vagy nyilatkozatai a fasizmusra emlékeztetik, az sem elhanyagolható tény, hogy látják a hasonlóságot. A gyűlöletet, a kirekesztést, a másság el nem fogadását vagy ezek csíráit, a potenciális erőszakot. Gyakran ott is, ahol még nem kéne, de hát a tolerancia mértéke is világnézeti kérdés, mert koronként, terenként, kultúránként is változik. Századokkal vagy évtizedekkel ezelőtt „romboltak képet” Európában, ma meg inkább keletebbre történik ilyesmi, viselnek hadat a figurális ábrázolás ellen, régen égettek boszorkányt Európában, ma távoli kultúrákban sem olyan nagy divat. Viszont nagyapáink és szüleink is élénken emlékeznek arra, hogy egyesek nem csupán a középkorban égettek el könyveket, mert mást mondtak, mint valaki, mint az aktuálpolitikai norma, a hatalom. Aztán meg embereket csupán azért, mert kellett a vagyonuk és más volt a vallásuk, bőrszínük, nyelvük, szokásaik. Mert kikiáltott bűnös boszorkányok lettek az aktuálpolitikai norma alapján. És az emlékezet nem a szakirodalomból tájékozódik, hanem a megélt traumából. Ezért hajlamosak az emberek fasisztázni, nácizni és ezért hajlamosak kommunistázni is.

Igen, gond, ha nem pontosan jelöl az ember. Tanuljunk ebből, legyünk következetesebbek.

De! Tanuljon belőle a fasiszta is, a bármi-fób, a kirekesztő. Mert a pontatlan terminológia nem menti fel (örökre) a cselekedetei és nyilatkozatai alól, amennyiben azok nincsenek a demokráciával, s mi rosszabb, az alapvető emberi értékekkel (ugye, milyen használhatatlan az erkölcs szavunk is ilyenkor?) harmóniában.

A terminológia ugyanis sarkalatos dolog, olykor a felkészült, törvénybe vésett szavakkal operáló szerveknek is gondot okoz. De azért csak elsül a kapa és olyankor börtönbe megy az Arany Hajnal vezetője Görögországban, és miután egy pártját ugyan sikerült valahogy megvédenie, de az előzőt feloszlatták, végre elítélték a szlovák Kotlebát is. Ezekhez a bizonyítási eljárásokon túl azok a jogi terminológiai értelmezések vezetnek, amelyek a paragrafusokkal, azok „tartalmával” vetik össze az egyébként szintén pontatlanul, de joggal, most már szó szerint joggal lefasisztázható személyek és mozgalmaik ügyvitelét.

A válasz tehát megvan. Lusták, kényelmesek és pontatlanok vagyunk (ne legyünk), viszont nem vagyunk teljesen hülyék. Igenis tudjuk definiálni a fasizmust, időnként a jogrendnek is sikerül. De minimum a környékét, mindazt, ami a kirekesztésben, gyűlöletkeltésben, fóbiákban, és a történelem során megismétlődő társadalmi-politikai cselekményekben, előbb a szimbolikus erővel felruházott tárgyak, majd pedig az emberek iránti erőszakban többé vagy kevésbé, de azért okkal rá emlékeztet.

Hiszen e szónál nemcsak a szószerinti alapjelentés hordoz veszélyt, hanem mindaz, amivé szélesedik a társadalomban.

Remélhetőleg egy demokratikusan és jól ellenőrzött, független igazságügy – ellentétben a nem demokratikus hatalmak jusztíciájával – segít erre ráeszmélni mind a mérsékelt, mind pedig az extrém politikai erőket. Hogy csillapodjunk és gondolkozzunk kissé. Például a szavak jelentésmezejének kiszélesedéséről – abból baj nem lehet unalmasan nyúló, szomorkásan esős őszi napokon, hideg estéken.

Címkék: Marian Kotleba