Közölték, mikor vehetünk végső búcsút Jozef Tomko bíborostól Kassán

2022. augusztus 9. - 07:50 | Belföld

Jozef Tomko bíborost a kassai Szent Erzsébet-székesegyházban helyezik örök nyugalomra, a sírhelyét már előkészítették - tájékoztatott Stanislav Zvolenský, a Szlovák Püspöki Konferencia (KBS) elnöke, és hozzátette, a bíboros kívánsága volt, hogy Kassán temessék el. Később temetési szertartás időpontjáról is tájékoztattak.

Közölték, mikor vehetünk végső búcsút Jozef Tomko bíborostól Kassán
Jozef Tomko (Fotó: TASR)

Ferenc pápa döntött arról, hogy mikor búcsúztatják a bíborost Rómában. Eszerint tűzték ki a szlovákiai, kassai temetési szertartás időpontját. A vatikáni Szent Péter bazilikában augusztus 11-én, 11 órakor vesznek végső búcsút a bíborostól. Földi maradványait ezután szállítják Szlovákiába, Kassára, ahol pedig jövő hét kedden, augusztus 16-án, 11 órától tartják a temetési szertartását, melyet Dominik Duka nyugalmazott cseh érsek, bíboros celebrál.

A nyilvánosság is búcsút vehet Tomko bíborostól augusztus 14-én 16 és 21 óra között, valamint augusztus 15-én 9 és 12 óra között. Hétfőn délután viszik át a Szent Mihály kápolnába.

A KBS elnöke emlékeztetett, hogy Tomko bíboros szerette Szlovákiát és az ország népét. Egyedülálló, mélyen emberi személyiségként ismerték a hívők és a nem hívők is. Zvolenský legutóbb Ferenc pápa szlovákiai látogatása alkalmával, a kassai ifjúsági összejövetelen találkozott Tomko bíborossal, és a bíboros szólt a szlovák hívekhez az április végi hálaadó zarándoklaton, a Vatikánban.

„A hit által és a feltámadás reményében földi élete lezárásaként értelmezzük a halálát, és imádkozunk Istenhez, hogy fogadja őt a mennybe" - mondta Zvolenský, és hozzátette, Jozef Tomko mindig példaként szolgál az életünkben.

Jozef Tomko bíboros 98 éves korában, hétfőn hunyt el Rómában. A Szlovák Püspöki Kar sajtóirodája e-mail-címet hozott létre, akik ismerték, tisztelték, a kondolencia@kbs.sk e-mail-címre írhatnak részvétnyilvánítást, melyeket a püspöki kar közzétesz.

Kapcsolódó cikkek:

Heger: Jozef Tomko bíboros hatással volt az egyházra az egész világon

Čaputová: Jozef Tomkóval olyan embert veszítettünk el, aki törődött Szlovákiával

(TASR)