Látványos bemutatókkal, izgalmas programokkal várják az érdeklődőket a somorjai önkéntes tűzoltók

2018. június 15. - 14:51 | Régió

A Somorjai Önkéntes Tűzoltó Testület szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt az Így oltották a tüzet elődeink IV. nemzetközi történelmi tűzoltótechnika-kiállításra.

A kiállítás 2018. június 22-én és 23-án (pénteken és szombaton) kerül megrendezésre Somorja központjában és a körtvélyesi víztározónál.

A rendezvény Somorja Város Önkormányzatának, a Szlovák Köztársaság Önkéntes Tűzoltó Szövetség főtitkárának és a Szlovák Köztársaság Tűzoltó- és Mentőtestület elnökének védnöksége alatt valósul meg.

A kiállításra látogatók főleg az 1880 és 1950 között gyártott, illetve használt tűzoltó felszerelést és tűzoltótechnikát tekinthetik meg. A kiállított darabokkal mindkét nap folyamán számos izgalmas bemutatót tartanak a tűzoltók. Újdonságnak számít, hogy idén a tűzoltómúzeumokon és tűzoltótestületeken kívül gyűjtők és veteránklubok is bekapcsolódnak a kiállításba.

A rendezvényen belül mindkét nap megtekinthető lesz a budapesti Katasztrófavédelem Központi Múzeumának kihelyezett kiállítása a somorjai művelődési központ előcsarnokában, mely a Gróf Széchenyi Ödön élete és munkássága nevet viseli.

A város központjában tartandó kiállítások és bemutatók egy felvonulással érnek majd véget június 23-án (szombaton) a délutáni órákban.

A modern tűzoltótechnikákat is megismerhetik közelebbről a látogatók, kiállítás második napján, június 23-án (szombaton) 13.00 órától, melynek új helyszíne – az elmúlt évekkel ellentétben – a körtvélyesi víztározónál lesz. Itt is lesz látnivaló: vízről mentés, levegőből való tűzoltás helikopterrel stb. A rendezvény idején a városközpont és a víztároló között autóbusz-járat ingázik majd.

Szombaton megközelítőleg 22 órakor az idei kiállítás egy zenés tűzoltószökőkúttal zárul szintén a körtvélyesi víztározónál.

A tűzoltószökőkút nemcsak Somorján, hanem Szlovákiában is első alkalommal lesz látható.

A kiállítás programja

2018. június 22. (péntek)

Városközpont:

9.00 – 19.00: A nap folyamán megtekinthető a történelmi tűzoltótechnika és -felszerelés a városközpontban és a Korona-udvarban

10.00 – 12.00: Bemutatók a történelmi tűzoltótechnikával a városháza épületénél és az ifjú tűzoltók bemutatója

13.00 - 19.00: „Gróf Széchenyi Ödön élete és munkássága” – a budapesti Katasztrófavédelem Központi Múzeumának kiállítása a Somorjai VMK-ban

13.00 – 16.00: Bemutatók a történelmi tűzoltótechnikával a Korona épületénél és az ifjú tűzoltók bemutatója

16.00 – 17.00: A Somorjai Önkéntes Tűzoltó Fúvószenekarának fellépése

17.00 – 17.30: Ünnepélyes megnyitó

17.45 – 18.15: Koszorúzás az elhunyt tűzoltók emlékművénél a helyi temetőben

17.45 – 19.00: Kultúrműsor

2018. június 23. (szombat)

Városközpont:

9.00 – 15.45: A történelmi tűzoltótechnika és -felszerelés megtekintése a városközpontban és a Korona épületében. A nap folyamán fellép a Somorjai Önkéntes Tűzoltó Testület és Lakitelek Önkéntes Tűzoltó Egyesületének Fúvószenekara (HU). Megtekinthető a Gróf Széchenyi Ödön élete és munkássága – a budapesti Katasztrófavédelem Központi Múzeumának kiállítása a Somorjai VMK-ban.

9.30 – 10.00: Oltóvíz-távszállítás gőzfecskendőkkel

10.00 – 14.00: Bemutatók a történelmi tűzoltótechnikával a Korona épületénél és az ifjú tűzoltók bemutatója

15.00 – 15.45: A kiállított történelmi technika ünnepélyes felvonultatása a városközpontban

Körtvélyesi víztározó (az Ötösöki út, Halász utca vége):

13.00 – 20.00: A modern tűzoltótechnika kiállítása

17.00 – 20.00: Bemutatók a modern tűzoltótechnikával földön, vízen, levegőben

21.45 órától: Tűzoltó-szökőkút – először hazánkban!


(para)