Légen Szitásinak egy ellenfele akadt

2018. október 12. - 18:33 | Régió

Szitási Ferenc 2002-ben nyerte meg Lég községben a helyhatósági választásokat az akkori polgármester ellen. Eddig az eltelt négy ciklus alkalmával kétszer ellenfél nélkül választották újra, idén azonban akadt egy kihívója. 

Légen Szitásinak egy ellenfele akadt
Fotó: Cséfalvay Á. András

Négy választási ciklussal ezelőtt Szitási Ferenc Csiba Vincét váltotta Lég faluvezetői posztján, aki négy évvel később visszavágót kezdeményezett. A 2006-os helyhatósági választásokon azonban Szitási Ferenc (akkor MKP-SDKÚ-DS) pozíciója megdönthetetlennek bizonyult, ugyanis 1165-en adták le rá a voksukat, míg Csibára (Smer) 167-en szavaztak.

Később, 2010-ben Szitási egyedüli pályázóként indult a polgármesteri posztért, akkor az SDKÚ-DS támogatásával, 2014-ben szintén ellenfél nélkül vágott neki a választásoknak, ekkor már függetlenként.

Ebben az évben azonban ismét van egy ellenjelöltje. November 10-én kiderül, melyik pályázóra adják le a legtöbb voksot a légiek.

A polgármesterjelöltek:

1. Németh Ladislav (39, vállalkozó, független)

2. Szitási František, JUDr., Ing. (51, polgármester, független)

A kilenctagú képviselő-testületbe 14 pályázó szeretne bekerülni, közülük heten jelenleg is a testület tagjai. A jelöltek közül nyolcan függetlenként, négyen az MKP támogatásával indulnak, illetve egy-egy jelöltet támogat a Sme Rodina és a Smer-SD.

A képviselőjelöltek:

1. Ajpek Ján (61, magánvállalkozó, független)

2. Besnyei Štefan (47, vállalkozó, független)

3. Bodiš Robert (57, magánvállalkozó, független)

4. Bors Roman, Ing. (29, építészmérnök, független)

5. Csölle Jozef (37, vállalkozó, független)

6. Czífery Zoltán (63, vállalkozó, Smer-SD)

7. Nagy Ladislav, Mgr. (63, tanító, MKP)

8. Németh Gregor (44, villanyszerelő, MKP)

9. Németh Ladislav (39, vállalkozó, független)

10. Pálfy Peter, JUDr. (40, állami alkalmazott, független)

11. Tamášová Karácsonyová Katarína, Mgr. (40, vállalkozó — lektor, MKP)

12. Tóth Lukáš (30, ingatlaniroda-tulajdonos, Sme Rodina — Boris Kollár)

13. Varga Juraj, Ing. (37, geodéta, független)

14. Varga Štefan (47, vállalkozó-mezőgazdász, MKP)

(alsa)