Lehajtott az útról, megpróbált lelécelni – csaprészeg fazont kaptak el Dunatőkés és Eperjes között!

A kerületi rendőrszóvivő számolt be egy esetről, ami kedden kora délután történt a Dunaszerdahelyi járás egy kanyarokban gazdag szakaszán. 

Zlatica Antalová közölte, hogy délután háromkor egy 43 éves férfi lehajtott az útról a kocsijával, egy Ford Mondeóval a Dunatőkés és Pozsonyeperjes közti útszakaszon. A férfi kiszállt, és megpróbált lelécelni a kocsitól, de ekkor észrevették az arra haladó dunaszerdahelyi járőrök. 

Megszondázták, és kiderült, hogy alaposan felöntött a garatra, alkoholszintje ugyanis 3,29 ezrelék volt. Ha ez még nem lenne elég, az is kiderült, hogy nem először kapták el mattrészegen vezetni - korábban hasonló cselekményért ugyanis már 6 évre eltiltották a vezetéstől. 

A férfinek emiatt nemcsak az ittas veszélyeztetésért, de a hivatalos bírósági döntés végrehajtásának akadályozásáért is felelnie kell, utóbbiért pedig már 2 évig terjedő börtön is járhat. Az esetet szupergyors eljárás keretén belül kezelik.

(parameter)