Lincshangulatban vonultak az ollétejediek a gumifeldolgozóhoz, Farkasék a kapuban várták őket

2019. augusztus 29. - 19:14 | Régió

Mintegy 300 ember menetelt transzparensekkel Ollétejedből a Dron Industries gumifeldolgozója elé csütörtökön délután öt óra után, hogy számon kérjék a cégen, miért kell időről időre nyáron zárt ablakok mellett tölteniük az estéiket, éjjeleiket a kibírhatatlan gázszag miatt. 

Lincshangulatban vonultak az ollétejediek a gumifeldolgozóhoz, Farkasék a kapuban várták őket
Fotók: Paraméter

"Mindannyian tisztában vagyunk a DRON Industries vállalat működésével, és annak hatásával egészségünkre és környezetünkre. Az elkészült szakvélemények bebizonyították, hogy félelmünk a levegőben előforduló káros anyagokkal kapcsolatban nem alaptalan. Ezen szakvélemények ellenére egyik ügyben eljáró hivatal sem lépett fel hatékonyan a lakosság érdekében, nem korlátozták az említett vállalat működését" - kezdte beszédét Ollé Mónika, a tüntetés egyik szervezője még Ollétejeden.

Úgy érzi, a kedvező, élhető és tiszta környezethez való alkotmányos jogaiktól fosztják meg a lakosokat, mivel a probléma továbbra is fennáll. "Felszólítjuk a hivatalokat, hogy a lakosság egészségének megovását, vízkészletünk és környezetünk védelmét elsődleges célnak tekintsék az ügy megoldása során. Külön felszolítjuk a regionális közegészségügyi hivatalt, hogy független szakértőket kérjenek fel, egy valóságot fedő egészségvédelmi hatástanulmány illetve szakvélemény kidolgozására, mert a Dron industries által készített tanulmány számunkra elfogadhatatlan!"

Röviddel később meglehetősen feldúltan, "Tiszta levegőt akarunk!", "Zárják be a DRON-t!" és ehhez hasonló rigmusokat skandálva vonultak a céghez, mikor pedig a közelébe értek, azt harsogták, "Farkas, gyere ki!".

Ollé Mónika korábban nyílt levélben szólította meg a városi képviselőket, hogy tartsanak a tüntetőkkel. A megjelentek közt ott volt Bachman László, Nagy Iván, Gútay László, Herceg Andrea, Sándor Klára, Horony Ákos és Dohorák Sándor, valamint Karaffa Attila alpolgármester.

A céget birtokló és vezető család tagjai, Farkas László és két fia, Gergely és Balázs a cég kapujában várták őket, illetve Farkas Gergely már a nyékvárkonyi út cégekhez bevezető mellékútjának elején, lezárva azt egy szalaggal, azt hangoztatva, hogy az onnantól magánút. Nos, ez nem igaz, mert állami út, legalábbis a gumifeldolgozó kapujáig. A tömeg tulajdonképpen legyintett egyet, a szalag pedig átszakadt, majd egészen a kapuig vonultak, ott már vártak a többiek.

"Nyílt napra bemehetünk?" - kérdezte az egyik tüntető.

"Persze, de ez nem vidámpark, hogy mindenki csak úgy bejön" - jött a válasz Farkas Balázstól.

Egy kis, 5-6 fős csoportot invitáltak bentre, hogy megtekinthessék az általuk alkalmazott technológiát, végül mire sor került volna erre, a tüntetők mégis úgy döntöttek, hogy mindenki maradjon kint, hallja mindenki, mit mondanak.

Közben elhangzott néhány cifra megjegyzés, kérdés a tüntetők részéről, mint például:

„Kisgyerekeket mérgez ez a gané!”„Olajat szőkítnek!”„Azt hiszed, pénzzel mindent megveszel?”

„Nem az a világ van” – érkezett a válasz ismét Farkas Balázstól, amire az emberek kacagással reagáltak.

Ő maga is próbált visszakérdezni, de nem lett jó vége:

"Ki tudja, mi folyik itt?" - hangsúlyozta többször a tüntetők felé.

"Bordel!" - jött a válasz. - "Mérgezik a levegőt!" - tették hozzá.

A tüntetésen munkája miatt nem tudott megjelenni Ollé Lajos, az egyik legaktívabb tejedi, Farkasék viszont kíváncsiak lettek volna rá.

"Hol van a főkolompos?" - kérdezte egyikük.

„Mindannyian azok vagyunk!” - kontrázott a tömeg.

A hangulat feszült volt, amire gyakorlatilag csak még egy lapáttal rátett Farkas László, amikor elindult a tömeg elé, majd azt kérdezte:

„Meg akarnak lincselni minket? Vagy fel akarnak akasztani minket?”

„Kevés volna!” - válaszolt neki valaki a tömegből. „Nem vagyunk rá kíváncsi, mit csinálsz, ne legyen büdös!” - üzente egy másik tüntető.

A cégvezető viszont eleresztett egy árulkodó megjegyzést is:

„Ha most kieresztenénk azt a gázt, amire gondolnak, akkor úgy érzem, hogy még mi is elmennénk innen”

Farkasék végül válaszoltak is az Ollé Mónika által összeállított kérdéssorra, ám ettől az emberek nem lettek boldogabbak. Érdeklődött például arról, megmutatnák-e a cégtulajok, mennyi eladható termék (olaj, acél, koksz) keletkezik a tevékenységükből, de a válasz nemleges volt.

Egy másik kérdésre válaszolva Farkas László kijelentette, hogy a méréseik hitelesek, és azt ígérték, hogy az erről szóló dokumentumaikat hétfőn feltöltik a Facebookra.

Szóba került az is, hogy ha a termékeik eladásra kerülnek, akkor miért vannak monumentális koksz és acélhegyek a telephely egyik fedetlen részén. "Hogy mikor, mit, milyen áron adunk el, az a cégvezetésre tartozik, senki másra" - érvelt Farkas Gergely, és hangsúlyozták, hogy a piaci árak a vasat illeten változnak, emiatt alakulnak ki ilyen hegyek.

„Miből fizetnénk az embereket? Úgy gondoljátok, hogy mi nem adunk el terméket, ehelyett én minden este elmegyek a bankba, kilopom a pénzt, és hozom az embereknek a havi 70 ezer eurót, igen? Eladjuk az olajat, a kokszot, és a drótot is" - reagált Farkas László.

A kérdések, melyekre választ vártak/várnak:

„Ha bezáratja most a céget, az emberek előtt, isten bizony maga előtt meg fogok tízszer hajolni” - vetette oda idősebb Farkasnak az egyik tüntető lány.

„Angyalom, ha elvégzel kilenc iskolát, és tudni fogod, mi az a integrál meg a deriválás, meg a többi dolgot, akkor majd ilyeneket beszélhetsz” - érkezett a válasz, majd magyarázni kezdte, hogy a technológia, amivel dolgoznak, egy teljesen zárt rendszert takar, és "ha itt valami kicsurog, akkor azért, mert valaki nyitva hagyott valamit". Szavai szerint a titka a kontinuitásban van, tehát hogy folyamatosan működik, és nem nyitogatják a reaktorokat.

A hangzavarból gyakran nehéz volt kiszűrni, ki kivel beszél, ki kin és mit kér számon, Farkas László viszont az egyik tüntetőnek bizonygatta azt is, hogy „nem minden nap van büdös”, majd hogy becsületbeli nyilatkozatot adnak, hogy mindent megtesznek azért, hogy ne legyen.

"Zárják be a DRON-t! Zárják be a DRON-t!" - skandálta közben a tömeg.

A bő egy órás demonstrációt követően, a végén már rendőri biztosítás közepette végül a tömeg elindult hazafelé.

"Örülök, hogy nem vagyunk egyedül, amit a megjelent tüntetők létszáma is bizonyított. A kérdéseimre adott válaszokból viszont kiderült, hogy a ködösítés és a mellébeszélés nagyon megy a három Farkasnak" - jegyezte meg a tüntetést követően érdeklődésünkre Ollé Mónika.

Hozzátette, kikérik az illetékes környezetvédelmi szakhatóság álláspontját, hogy működhet-e a gumifeldolgozó vagy sem.

Egy hónap alatt ennyi minden történt:
Egy július végén történt mintavétel alapján elvégzett mérések azt igazolták, hogy a fenol koncentrációja az ollétejedi levegőben az egészségügyi határérték 50-szeresét érik el.
Morvay György járási elöljáró kezdeményezte, hogy a kerületi székhelyű járási hivatal állapítsa meg, a DRON régi reaktorainak ugyanúgy teljesíteniük kell-e a 2015-ös normákat, mint amelyeknek az újonnan telepítendő reaktoraik nem feleltek meg, és ezért nem kaptak használatba vételi engedélyt.
Lakossági fórumot tartottak a tejediek a helyi kultúrház udvarán, ahol megjelent Karaffa Attila alpolgármester, és közölte, hogy az akkor épp szabadságát töltő polgármester, Hájos Zoltán a korábbi mérésekre hivatkozva feljelentette a gumifeldolgozót a Környezetvédelmi Felügyeletnél.
Szűk sajtótájékoztatóval egybekötött gyárlátogatásra invitálta többek között a Paramétert is a DRON vezetése. A Farkas család továbbra is tagadta, hogy tőlük származna az légszennyezés, amit a tejediek tapasztalnak, megkérdőjelezték a nyitrai labor által elvégzett mérések hitelességét és törvényességét, és saját maguk által elvégzett méréseket lobogtattak, melyekben viszont nem azoknak az anyagoknak a koncentrációját mérték, amelyeket a nyitrai labor mutatott ki a levegőben.
Néhány nappal később elkészült a nyitrai labor újabb mérési protokollja, melyet a járási hivatal rendelt meg, és amely olyan időpontban lezajlott mintavételeket is alapul vett, amikor a lakosok épp nem jelentették, hogy bűz van. Az eredmény hervasztó, ugyanos fenolból és N, N-dimetilacetamidből olyankor is az egészségügyi határérték feletti szennyezettséget mértek a levegőben, amikor épp nem különösebben érezhető a bűz.

(SzT)