Lopott autóval, jogosítvány nélkül, részegen karambolozott a fiatal sofőr

Ellopta nagyapja autóját, majd barátjával részegen indult útnak egy 22 éves fiatal. A vidám autókázásnak azonban egy fa parancsolt megálljt.

Lopott autóval, jogosítvány nélkül, részegen karambolozott a fiatal sofőr
Fotó: TV JOJ

Az eset pénteken 22 óra körül történt Homonnán. Az idős férfi szerint unokája nem először lopta el az autóját.

A rendőrség szerint a fiatal sofőr részegen ült volán mögé – ezt az utastársa is megerősítette. „Két sört és két-három féldecit is megivott. Én csak egy sört ittam“ – mondta a sofőr barátja. Az autótolvaj szervezetében több mint 1,2 ezrelék alkoholt állapítottak meg.

Jana Migaľová rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a rendőrség több rendbeli bűncselekmény vádjával indított eljárást. Nem elég ugyanis, hogy a fiatalember részegen vezetett egy lopott autót, de mindezt úgy tette, hogy korábban még a jogosítványát is bevonták.

Az utastárs szerint a jármű megcsúszott az úton, minek következtében egy fának csapódtak. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

noviny.sk/para