Magára gyújtotta a házát egy férfi Egyházgellén

2017. augusztus 18. - 13:52 | Régió

Pénteken hajnalban egy családi házban ütött ki tűz Egyházgellén (Dunaszerdahelyi járás).

Magára gyújtotta a házát egy férfi Egyházgellén
Helyszíni felvételek

Čandal Tibor, a járási tűzoltóság igazgatója megerősítette értesülésünket, és elmondta, Dunaszerdahelyről és Somorjáról is egy rohamkocsival szálltak ki a helyszínre.

Közölte, hogy a férfi gázolajjal locsolta végig a ház emeleti részét, ahol a háló- és gyerekszoba is volt, majd meggyújtotta. Információink szerint öngyilkosságra készülhetett, de közben meggondolhatta magát, mivel a tűz belobbanása után menekülőre fogta, és a lenti teraszajtón át menekült ki, majd ugrott a ház mögötti medencébe.

A férfit égési sérülésekkel szállították a pozsonyi, ružinovi klinika sebészetére - árulta el az igazgató.

Az 1977-es születésű, tehát 40 éves férfi a családjával élt a házban, de felesége és gyermeke nem tartózkodtak otthon. Úgy tudjuk, az egész öngyilkossági kísérlet hátterében magánéleti problémáik húzódhatnak.

A tűzoltóknak sikerült hamar úrrá lenniük a tűzön, Čandal Tibor elmondása szerint két ponton is oltották, ezek egyike pedig a padlás volt, mivel oda is átterjedt.

(SzT)