Majdnem öt éve annak, hogy egy rendőr véletlenül lelőtt egy tinédzsert autós üldözés közben – máig nincs ítélet az ügyben

2022. május 19. - 13:17 | Régió

Újfent elhalasztották annak a rendőrnek a bírósági tárgyalását, aki évekkel ezelőtt tüzet nyitott egy menekülő autóra, de a golyó halálosan megsebesített egy tinédzsert – írja a Čas.sk.

Majdnem öt éve annak, hogy egy rendőr véletlenül lelőtt egy tinédzsert autós üldözés közben – máig nincs ítélet az ügyben
Rendőrségi felvétel

Az eset 2017 júniusában történt: a rendőrök a zsarnócai járásbeli Hronský Beňadik község közelében vettek üldözőbe egy autót, mivel annak sofőrje, az akkor 19 éves Michal nem reagált a felszólításukra és megpróbált meglépni. A rendőrök több falun keresztül üldözték őket, majd egy belátható, egyenes szakaszon figyelmeztető lövéseket adtak le, először a levegőbe, majd egyet a kocsira. Ez a lövés olyan szerencsétlen helyen érte a járművet, hogy a hátsó ülésén ülő 17 éves Tomáš mellkasában kötött ki. A kamasz belehalt sérülésébe.

Egy évvel a tragédiát követően 6 évre és 6 hónapra ítélték az autót vezető Michalt, akinek a múltban már volt dolga a rendőrséggel. Jogosítvány nélkül kapták el többször is, és el is ítélték azért, amiért az egyik igazoltatás alkalmával megpróbált elgázolni egy rendőrt. A rendőrök épp azért eredtek a nyomába, mert a kocsi már szerepelt a nyilvántartásban, és feltételezték, hogy ismét ő vezeti. A Nový Čas információi szerint Michalt azóta már kiengedték a börtönből.

A halálos lövést leadó rendőrt, a 47 éves Vladimírt gondatlanságból elkövetett halálokozással vádolták meg. Az ügy még öt év után sem zárult le, ugyanis többször elhalasztották a tárgyalást – előbb a koronavírus-járvány, majd különféle igazolások miatt.

Most kedden újfent összegyűltek az ügy részesei a Garamszentkereszti Járásbíróságon, és többen már ítélethirdetésben is bíztak. Erre viszont ezúttal sem került sor, ugyanis a tárgyalást újfent elhalasztották, mégpedig szeptemberre, mert a rendőr ügyvédje egy másik ügy miatt nem tudott megjelenni a bíróságon.


(Čas.sk)