Már a bíróság követeli, hogy Putyin szlovákiai imádója ne hazudozzon Čaputováról

2022. március 24. - 10:29 | Belföld

A pozsonyi I-es számú járásbíróság csütörtökön kimondta, hogy Ľuboš Blahának, a Smer-SD képviselőjének haladéktalanul tartózkodnia kell a hamis információk közzétételétől és terjesztésétől Zuzana Čaputová köztársasági elnökről, akit nyilvánosan hazaárulónak és idegen hatalmak ügynökének minősített.

Már a bíróság követeli, hogy Putyin szlovákiai imádója ne hazudozzon Čaputováról
Zuzana Čaputová (Fotó: TASR)

A bíróság egyúttal kötelezte Blahát, hogy az ítélet kézbesítésétől számítva három napon belül törölje a Čaputovával kapcsolatos problémás megnyilvánulásait a közösségi oldaláról. Erről az államfő tájékoztatott csütörtökön a közösségi oldalán.

Az ítélet szerint Blaha durván és ténybeli alapok nélkül megsértette az államfő személyi jogait. Čaputová rámutatott, hogy a személye ellen irányuló verbális támadások, amelyekre reagált, annál is inkább súlyosak, hogy nem tényeken alapulnak, és a viselkedésével soha nem adott okot arra, hogy a gyűlöletet keltő megnyilvánulások özönét kelljen elviselnie. Hozzátette, hogy köztisztviselőként sem köteles elviselni az állandó és nyilvános zaklatást.

A köztársasági elnök emlékeztetett arra, hogy a szólásszabadság sem határtalan, és felelősséggel jár, amit szerinte a bíróság is megerősített.

„Sokáig fontolgattam, hogy jogi eszközökhöz folyamodjak-e a védelmem érdekében, mert nem gondolom úgy, hogy a politikai küzdelmet bírósági úton kell lefolytatni, politikusként pedig magasabb fokú kritikát kell elviselnem magammal szemben” – fogalmazott.

Saját bevallása szerint minden kritikát visszafogottan visel, de Blaha esetében nem kritikáról van szó, hanem hazugságról, személyes sértésről. Elmondása szerint a felbujtás nemcsak őt, hanem a családját is érinti. „A mérlegelés után a jogi út mellett döntöttem, miközben eddig a legenyhébb utat választottam” – tette hozzá.

Elsőfokú határozatról van szó, amely ellen a törvény szerint 15 napos határidőn belül mindkét fél fellebbezést nyújthat be.

Blaha a reakciójában leszögezte, hogy az államfő nem bírta elviselni a politikai kritikát és a szólásszabadságot támadja. Gyerekesnek tartja Čaputová csütörtöki kijelentéseit azzal kapcsolatban, hogy a képviselő gyűlöletet terjeszt a személye ellen.

"A bíróságok politikai harcba való bevonása és megtorlás követelése az ellenzékkel szemben abszolút azt jelenti, hogy az elnök nem érti a demokráciát. Egyetlen bíróság sem tilthatja meg a szólásszabadságot" - írta Blaha a közösségi oldalon.

A smeres honatya hozzátette, ha az államfő úgy döntött, hogy "agresszíven támadja a szólásszabadságot, Szlovákia komoly veszélyben van”.

„Megszüntetik az ellenzéki médiát, az embereket a nézeteik miatt kriminalizálják, a kormány befogja az ellenzék száját” – hadoválta Blaha.


(TASR/para)