Már épül a szalagkorlát Nagyudvarnok és Dunatőkés között

2019. május 23. - 13:21 | Régió

A kerékpárút mentén a két falu közti legnagyobb kanyarban.

Már épül a szalagkorlát Nagyudvarnok és Dunatőkés között
Olvasói felvétel

A kerékpárút aszfaltozása már tulajdonképpen a tavalyi helyhatósági választások előtt elkészül Nagyudvarnok kataszterének határáig, Dunatőkésig azonban máig nem folytatódott.

Ürögi János nagyudvarnoki polgármester korábban már jelezte számunkra, hogy a két falu közti nagy kanyarban szalagkorlátot építenek ki a kerékpárút mellé, hogy ezzel védjék a kerékpárosokat. A kerékpárútnak ezen a szakaszán egyébként jelenleg tilos a közlekedés, és a gépjárművek sebességét is korlátozták.

„Fontos volt számunkra a kerékpárút megépítése, mert egy nagyon forgalmas szakaszról van szó, ahol rengeteg kamion közlekedik, a bicikliút pedig nagy segítséget jelent helyieknek” – húzta alá Ürögi. A projekt megvalósítására 328 ezer eurós állami támogatás állt rendelkezésükre.

Csiba Mária dunatőkési polgármester korábban a Paraméternek úgy nyilatkozott, hogy az ő kataszterükbe tartozó szakaszhoz készek a projektjeik és már részben az engedélyeztetés is lezajlott, így várhatóan idén megkezdik a kerékpárút építését.

Mindeközben Kisudvarnok is elnyert 540 ezer eurót kerékpárút építésére Dunatőkésig, amely pedig a két falu közti határi út mentén húzódik majd.

(parameter)