Már két áldozata van a reggeli frontális balesetnek
A kórházba szállítást követően meghalt a reggeli, Lég és Csallóközcsütörtök közt történt frontális karambol egy másik sérültje is - tájékoztatott a kerületi rendőrszóvivő, Zlatica Antalová.

Mint arról korábban írtunk, egy Renault Mégane és egy Škoda Fabia karambolozott a másodosztályú 572-es úton Lég és Csallóközcsütörtök között.
A szóvivő részleteket közölt a baleset körülményeiről is. Eszerint a Renault-t vezető 27 éves nő vélhetően túl gyorsan ment - legalábbis az időjárási és útviszonyokhoz képest (havazott hajnalban) - emiatt az autó megcsúszott és ekkor karambolozott a szemből érkező Fabiával, melynek 37 éves férfi sofőrje már nem tudott időben reagálni.
A baleset során a két autó sofőrje és egy kiskorú fiú is súlyosan megsérültek, a Renault-ban utazó 45 éves nő pedig életét vesztette - közölte a szóvivő. Úgy tudjuk, az idősebb nő és a kisfiú is kirepültek az autóból.
A súlyos sérülteket kórházba szállították, közülük a Renault-t vezető fiatal nő ezt követően az orvosok minden igyekezete ellenére belehalt sérüléseibe.
Mindkét sofőr esetében vérvizsgálatot végeznek annak megállapítására, fogyasztottak-e alkoholt.
A rendőrség arra kéri a sofőröket, hogy aki szemtanúja volt a balesetnek, esetleg fedélzeti kamerája rögzíthette azt, jelentkezzen.
(parameter)