Március végén Füleken látható a Csavar Színház meseelőadása

2022. március 21. - 18:12 | Kultúra

A Füleki Városi Művelődési Központ Nyári Színházasdi című programjával igyekszik már kiskortól megszerettetni a színházat a gyerekekkel. A meseelőadások elsősorban a nyári hónapokban valósulnak meg szabadtéri környezetben. 2021-ben a vmk júniusra, júliusra és augusztusra tervezett előadásokat, de a járványhelyzet miatt nem minden alakult a tervek szerint. Bár egyetlen előadás sem maradt el, az időrend kissé felborult: a júliusi fellépő augusztusra tolódott, a júniusi előadás pedig végül csak 2022 márciusában valósulhat meg.

Március végén Füleken látható a Csavar Színház meseelőadása

Júniusban a gyerekek a MeseFigurák Bábszínház előadását láthatták a várudvaron, melyet a Divadlo z domčeka, valamint a Paramisi Társulat meséje követett. Augusztusban, ugyancsak a várudvaron az Actores Rozsnyói Városi Színház után a Bárányfelhő Kompánia zenés-táncos színháza szórakoztatta a kicsiket, majd a Veled Kerek produkció interaktív műsorába vonta be a gyerekeket Elek Ányos és Varró Dániel. A Csavar Színház Buták versenye című meseelőadására március 25-én kerül sor a VMK színháztermében. A díszletes, kosztümös, zenés, táncos, interaktív mesejátékot az alapiskolások tekinthetik meg.

A Nyári Színházasdi 2022-ben tovább folytatódik. A művelődési központ ezúttal is júniusra, júliusra és augusztusra tervezi a gyermekszínházi előadásokat, melyek között a helyi MeseFigurák Bábszínház és sok más fellépő mellett a Kuttyomfitty Társulatot, a Veled Kerek produkcióját és a Bahorka Társulat programját is láthatja a gyerekközönség.

A Nyári Színházasdi a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

(-)