Mária Valéria nemzetközi hídfutás –duplázott a tavalyi győztes

2016. szeptember 25. - 11:13 | Sport

PÁRKÁNY – ESZTERGOM  Kellemes, napfényes idő, majdnem háromezer részvevő, esztergomi aranyérmes versenyző. Szombaton tartották meg a Mária Valéria nemzetközi hídfutás XVI. évfolyamát. 

Mária Valéria nemzetközi hídfutás –duplázott a tavalyi győztes
A Budapesten tanuló, esztergomi Beták Bence ismét aranyérmet szerzett. (Muszka Róbert felvétele)

A három és fél kilométeres távot idén 2700 versenyző futotta le. A résztvevők az esztergomi Szent István térről rajtoltak és a párkányi Vadas fürdőben értek célba. Az abszolút győztes Beták Bence lett, aki 11 perc 4 másodperces eredménnyel már másodszor szerzett aranyérmet a hídfutáson. Bence a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Karának hallgatója, jelenleg Budapesten sportol, triatlonozik, de nem maradt hűtlen szülővárosához,Esztergomhoz és az Esztergomi futóművekhez sem. A távot elég simán vette, bár stábunknak a melegre panaszkodot kicsit. Mindössze egy másodperccel előzte meg az ezüstérmes, sespsiszentgyörgyi Deák Zsombort, így lett ismét a hídfutás legjobbja – tavaly ugyanis szintén ő nyerte a versenyt. Szerinte neki az is előnye volt, hogy ismerte a hídon átvezető, majdnem négy kilométeres pályát.

- A végén még egy nagyon picit tudtam újítani - az utolsó 20-30 méteren, de úgy tudom, Zsombor nem ismerte a pályát, tehát pontosan nem tudta, hogy mikor, kell, érdemes elkezdeni hajrázni – fejtette ki szerkesztőségünknek Beták Bence a célba érés után. Az aranyérmet szerzett futó szerint a párkányi Fő tér utáni emelkedő útszakasz a legigényesebb ezen a távon. Bence viszont úgy véli, hazai pályán sokkal nagyobb a lámpaláz, a versenydrukk is.

A második helyezett, sepsiszentgyörgyi Deák Zsombor szintén komoly versenyzőnek számít, Ázsiában és Ausztráliában is többször állt már rajthoz, otthon, Székelyföldön is rendszeresen edz. A hídfutáson viszont most vett részt először.

-Triatlonozok, ebből is a hosszabbik távot képviselem, az iron man kategóriát, az egy kilenc órás verseny, úgyhogy ez a 10 perces futás számomra szórakozás, felfrissülés. Nem készültem erre különösebben, de nagyon jó volt, tetszett a verseny. Végig húzott Bence, az első helyezett. Nagyon nagyon jó látni, hogy ennyi ember itt van és mozog. Tetszett ez a megmozdulás. Otthon, Székelyföldön is minden adott a profi futáshoz és az edzéshez, a telek viszont kemények, ezt szokni kell – fejtette ki Zsombor a Paraméternek.

A bronzérmet a 16 éves esztergomi Fiala Gergely szerezte meg, 11 perc 54 másodperces eredménnyel. Szerinte a távon a híd eleje volt komolyabb, megterhelőbb szakasz, illetve az utolsó egy kilométer. Gergely, - bár már hét éve triatlonozik versenyszerűen -, maga is kellemesen meglepődött a nem várt, harmadik helyezésen. Remek hangulatú, jó szervezésű, korrekt versenyként jellemezte a hídfutást.

Az esztergomi Sebők Klaudia 12 perc 32 másodperc alatt futotta le a távot és ezzel az eredménnyel a nők kategóriájában ő lett a legjobb versenyző.

Az iskolák közül most szintén az esztergomiak teljesítettek jobban, de a párkányi, szlovákiai diákok is becsülettel helyt álltak.

-br-