Másfél hónapig fogják javítani a bősi vízerőmű felvízcsatornáját

2017. szeptember 1. - 15:25 | Régió

25 év után felújítják a bősi vízerőmű felvízcsatornájának tömítőrendszerét.

Másfél hónapig fogják javítani a bősi vízerőmű felvízcsatornáját

Szeptermber 2-án, szombaton megkezdik a bősi vízerőmű tömítésének felújítását, amely az előzetes tervek szerint 45 napig tart majd.

A munkálatok miatt ideiglenesen 1,3 méterrel fogják csökkenteni a felvízcsatorna vízszinjét, a hajóforgalom viszont nem szünetel majd a javítás idején.

Dúcz József, pozsonyi kirendeltségű Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat igazgatója a pénteki sajtótájékoztatón közölte, már hosszabb ideje tervezik az aszfalt-beton tömítőrendszer javítását, hiszen egy idő után szükség van a karbantartásra és a javítási munkálatokra.

Az igazgató elmondta, 17 kilométeres szakaszon fogják javítani a tömítést a töltés jobb és bal oldalán, ami 65 800 négyzetméternyi területnek felel meg. A javítás költségei 2,7 millió euróra rúgnak.

A bősi vízszintcsökkentés miatt Pozsonyban megközelítőleg 80-90 centiméterrel lesz alacsonyabb a Duna szintje.

„A Duna szintjének csökkentése esetén általában szükséges a hajóforgalom felfüggesztése. Hogy ezt elkerüljük, úgy döntöttünk, átkotorjuk a Duna egyes problémás szakaszainak medrét, ezáltal bizonyos korlátozások mellett nem szükséges leállítani a hajóforgalmat“ – tette hozzá Dúcz.


TASR/para