Mátyás király tovább hódít Nagymegyeren

2018. augusztus 17. - 15:16 | Régió

Amint arról beszámoltunk, csütörtökön – névadó ünnepséggel és képzőművészeti kiállítással – megkezdődtek a XXVIII. Nagymegyeri Szent István Napok, melyek vasárnap estig sokrétű programot kínálnak számos műfajban.

Mátyás király tovább hódít Nagymegyeren
A szerző felvételei - további fotókért kattints!

Visszatérve még az indító eseményekre, Mikóczy Dénes alpolgármestertől elsősorban azt kérdeztük: a művelődési központ miért éppen Corvin Mátyás nevét kapta? Ugyanis a Nagymegyernek városi kiváltságokat adományozó uralkodó levele („Urunk Ezer négy száz hatvan hatodik, Országlásunk kilentzedik, meg koronáztatásunknak pedig harmadik Esztendejében”), valamint egy legenda nyomán vagy inkább hatására lakótelep, a termálfürdő, panzió és étterem viseli (és viselte az idén megszűnt gimnázium is) a híres-neves király nevét, sőt köztéri emlékmű emlékeztet rá a csallóközi városban, és szobra áll a termálfürdő előtt.

„Valójában a meghirdetett Mátyás király-emlékév ihletett bennünket a névfelvételre és a Mátyás-szobor elhelyezésére a művelődési központ előcsarnokában. Egyúttal ezzel is szerettük volna megerősíteni a helyi Mátyás-kultuszt, amely persze így is erős. Az önkormányzat keretében működő értéktárbizottság és a kulturális bizottság javaslatára a képviselő-testület határozatban fogadta el, hogy a városi művelődési központot ezentúl Corvin Mátyás Művelődési Központnak hívják hivatalosan. Az egyik alapítványnál pályáztunk egy kerámia domborműre, melyet az épület homlokzatán helyeztünk volna el, sajnos, nem nyertünk rá pénzt, de szándékunkról nem mondunk le, megvannak a tervek, rajzok, a későbbiekben újra próbálkozunk.”

Hogyan lett mégis Mátyás-portré? „A győri Lebó Ferenc, érem- és szobrászművész úgy tíz éve részvevője volt a Meger Art nemzetközi képzőművészeti szimpóziumnak, és akkor nekem ajándékozta az ifjú Mátyás fejszobrát, melyet az alkotótáborban készített – válaszolja Mikóczy Dénes. – Örültem neki, de úgy gondoltam, nem tarthatom magamnál, annál többre érdemes, mint hogy én a nappaliban nézegessem, ez a közt illeti. Elhatároztam, a művelődési otthonnak ajándékozom.” És örült annak is az alpolgármester, aki egyébiránt a képzőművészet vonzáskörében él, hogy a névadót azonnal követő Jó hír című kiállításon sokan jelentek meg. A jászsági kötődésű budapesti Molnár János festőművész – aki egy vele készített interjú címe szerint a vallásos festészet és a népművészet továbbéltetője –, aligha gondolhatta, hogy az ő tárlatának megnyitója lesz a Corvin Mátyás Művelődési Központ első rendezvénye.

(bodnár gy.)