„Még csak a sajnálatát sem fejezte ki” – összetört a családja annak a 18 éves lánynak, akit halálra gázolt a szlovák divattanácsadó

2020. szeptember 23. - 12:28 | Régió

Amint arról beszámoltunk, hétfő kora délután halálos közúti baleset történt Pozsonyban, amely során életét vesztette egy gyalogos. Az áldozat egy 18 éves vietnami lány, Nguyen Thi Dieu Linh.

„Még csak a sajnálatát sem fejezte ki” – összetört a családja annak a 18 éves lánynak, akit halálra gázolt a szlovák divattanácsadó
Fotó: Instagram/hoaithuongnguyenthi

Linh és családja már évek óta Szlovákiában él, a Nový Čas pedig kiderítette, hogy a lány egy pozsonyi gimnáziumban tanult, remek eredményei voltak, mindenki szerette őt, csupán nemrég tért vissza Amerikából, ahol cserediák volt. Halálhíre hozzátartozói mellett tanárait és osztálytársait is letaglózta.


Nguyen Thi Dieu Linh (Forrás: Cas.sk)

A lány családja és ismerősei a tragédia helyszínén mécseseket gyújtottak, emléktárgyakat helyeztek el. Nguyen Kim Dang, a Pozsonyban élő vietnami közösség elnöke a Nový Čas-nak elmondta, hogy ruhát is vittek a baleset helyszínére. Ez annak a szimbóluma, hogy a Linh szépen felöltözve térhessen haza.

Nguyen Kim Dang, aki egyben a család jó ismerőse is, a lapnak elmondta, hogy a balesetet okozó Daniela Kralevichtől még csak nem is kapták együttérzés vagy sajnálat jelét. „Hihetetlen ez számunkra” – tette hozzá Nguyen Kim Dang.

A 35 éves Daniela Kralevich nem ismeretlen a szlovákiai celebvilágban: 2003-ban a Miss Universe döntőse volt, jelenleg pedig vállalkozóként és divattanácsadóként tevékenykedik.


(Cas.sk)

Címkék: baleset, gázolás, gyász