Még mindig szabadlábon a csallóközkürti erős pista

2016. november 29. - 19:03 | Régió

Még nem zárult le a nyomozás a csallóközkürti L. Z. ügyében.

Még mindig szabadlábon a csallóközkürti erős pista
Illusztráció

L. Z.egy meglehetősen rossz hírű fickó a dunaszerdahelyi járásbeli Csallóközkürtön. Még csak 25 éves, a falubeliek azonban tartanak agresszív viselkedésétől. A faluban az a hír járja, hogy már sokakat megfélemlített a 90-es évek alvilági bűnbandáira emlékeztető módszereivel. A beszámolók szerint időnként például a kocsijával hozza frászt másokra. Sokan emiatt nem is merik feljelenteni.

Martina Kredatusová rendőrségi szóvivő korábban már megerősítette, hogy L. Z. a rendőrség látókörében van, mivel már a múltban is folyt ellene eljárás, sőt, már vizsgálati fogságban is ült. Eddig azonban rendre megúszta.

Jelenleg is garázdaság ügyében folyik ellene nyomozás egy augusztusi eset miatt. Három hónappal ezelőtt ugyanis állítólag az utcán támadott rá valakire, akivel röviddel korábban összeszólalkozott.

A rendőrök az eset után őrizetbe vették, egy napra rá a Dunaszerdahelyi Járásbíróság döntött a vizsgálati fogságba helyezéséről, L. Z. viszont fellebbezett, két hétre rá pedig a kerületi bíróság helyt adott neki. Tehát szabadlábon védekezhet.

Azóta eltelt mintegy három hónap, a rendőrségi nyomozás azonban még mindig nem zárult le. Jana Kondákorová, a Nagyszombati Kerületi Bíróság szóvivője megkeresésünkre közölte, hogy a bírósághoz még nem nyújtottak be vádemelési javaslatot az ügyben. "Az előkészítő eljárás ügyirata a bírósági archívumban található, ugyanis a gyanúsított szabadlábra helyezésével az eljárás ezen szakasza lezárult" - húzta alá.

Martina Kredatusová a kerületi rendőrségtől pedig elárulta, hogy a nyomozás még folyamatban van. "A garázdasággal gyanúsított 25 éves férfi elleni büntetőeljárás rövid időn belül a végéhez ér" - figyelmeztetett.

(para)