Megdöbbentő magyarázattal állt elő a sofőr, aki egy hajmeresztő manőverrel kis híján tragédiát okozott

A sofőr azt állítja, éppen azért hajtotta végre a rémisztő manővert, mert senkit nem akart veszélyeztetni.

Különösen veszélyes manővert rögzített a napokban egy autó fedélzeti kamerája – írtuk korábban. A rémisztő eset Nagyszombat közelében történt: elsőre úgy tűnt, hogy a sofőr előzésbe kezdett, szemből azonban érkeztek autók és már nem tudott visszasorolni a saját sávjába. Végül lehajtott az útról és az árokban kötött ki.

A Joj televíziónak időközben sikerült elérnie a sofőr édesapját, aki egyben az autó tulajdonosa is.

A férfi azt állítja, fia műszaki hiba miatt húzódott le az út bal szélére: nem működtek a fékek, és nem akart senkit veszélyeztetni.

Most a rendőrség közlekedési szakértőjén a sor, hogy megállapítsa, valóban műszaki hiba lépett-e fel. Továbbra is valószínű, hogy a sofőr jogosítványát két évre bevonják.


(noviny.sk)