Megegyezett az MKP, a Híd és az Összefogás, létrehozzák a Szövetséget

2021. március 23. - 13:27 | Belföld

Szűk nyolc hónap kellett az MKP-nak, a Hídnak és az Összefogásnak a közös párt létrehozásához. Az új párt első elnöke Forró Krisztián (MKP) lehet, az országos tanácsot Sólymos László (Híd) vezetheti majd, mivel az elnököt az MKP, az OT-elnököt a Híd javasolhatja. Az elnökségben viszont csaknem annyi helyet kap az Összefogás, mint a Híd. A szakmai alelnököt az Összefogás adja. A párton belül három platform alakul.

Megegyezett az MKP, a Híd és az Összefogás, létrehozzák a Szövetséget
Fotók: Cséfalvay Á. András (További fotókért kattints a képre!)

„Ma bejelenthetjük, hogy megállapodtunk – jelentette be Forró Krisztián, az MKP elnöke. – Már kezdetben tudtuk, hogy kompromisszumokra van szükség.”

Szerinte nehéz tárgyalások voltak. Az új párt teljes neve Szövetség – Magyarok, nemzetiségek, régiók. „Ez magyar párt lesz” – mondta Forró. Ha a pandémia nem engedi, hogy aláírásgyűjtésbe kezdjenek, akkor a három párt az Összefogásban egyesül.

Sólymos László szerint a Szövetség létrejötte legalább olyan fontos, mint a Magyar Koalíció Pártjának megalakulása 1998-ban, amikor ugyancsak három magyar párt egyesült. „Azt kell elérni, hogy a sokszínűségünk ne a gyengeségünk, hanem az előnyünk legyen” – mondta Sólymos azzal, hogy az egyesüléssel nem szűnt meg az alapító pártok irányultsága.

Mózes Szabolcs szerint az új párt létrehozásával a magyarok igényeire reagálnak, akik egységet, de egyben megújulást is igényelnek. Úgy véli, hogy a jelenlegi kormány döntései hátrányosan érintik a magyarokat, a déli régiók lakosságát.

Nyolc hónapos folyamat

Az egységes párt létrehozásának folyamata tavaly augusztusban, az MKP tisztújítása után indult el a gombaszögi Közéleti Pikniken és decemberben csaknem befejeződött. Akkor azonban az Összefogás még megtorpedózta a megállapodást, mivel elégedetlen volt a párton belüli erőviszonyok eloszlásával.

A párt ugyan azt kommunikálta, hogy a megállapodás még nem volt olyan állapotban, hogy azt be tudják jelenteni. Mózes Szabolcs (Összefogás) pártelnök többször beszélt arról, hogy előválasztáson szeretnék eldönteni az erőviszonyokat, ebbe azonban a másik két párt nem ment bele, és már csak a járványhelyzet miatt is nehezen lett volna megvalósítható.

Forró lehet az elnök

A jelenlegi megállapodás szerint az MKP adja majd a Szövetség első elnökét, aki minden valószínűség szerint Forró Krisztián, az MKP elnöke lehet.

A párt elnöksége 18 tagú lesz, ennek felét adja az MKP, a másik felén pedig 5:4 arányban osztozik a Híd és az Összefogás. Ez az 5:4-es arány a Híd számára rosszabb még a decemberben felajánlott 3:2-nél is. A Paraméter információi szerint azonban a párt többi testületében a 3:2:1-es arányt érvényesítik majd. A Híd a megállapodás alapján a párt országos tanácsának elnökét jelölheti, aki valószínűleg Sólymos László pártelnök lesz, a szakmai alelnököt az Összefogás adja. A pártelnökök kedden a személyi kérdésekről nem beszéltek, állításuk szerint még nem tárgyaltak arról, hogy melyik posztot ki fogja betölteni az új pártban. A Szövetségben három platform működik majd, a három alapító pártnak megfelelően, az alapszabály azonban csak a következő hetekben készül el.


-lpj-