Megkéselt egy kamaszt, majd kóstolgatta a vérét egy eszement a vízkeleti focipályánál!

2020. június 21. - 07:24 | Régió

A múltban már elítélt Lakatos Erik csütörtökön este hét óra környékén késelt meg egy 17 éves kamaszt a vízkeleti (Galántai járás) focipályánál - értesült a Markíza.

Megkéselt egy kamaszt, majd kóstolgatta a vérét egy eszement a vízkeleti focipályánál!
A letartóztatott férfi a Markíza felvételén

Állítólag miután megvágta a fiatalt, fogta a kést, és lenyalta róla a vért, közben azt mondogatta, hogy milyen finom.

Az eset után a rendőrség őrizetbe vette a férfit, majd garázdasággal és veszélyes fenyegetéssel gyanúsította meg. Javasolták a vizsgálati fogságba helyezését. Erről azonban egyelőre nem döntöttek.

A Markíza már korábban is figyelmeztetett a 30 éves férfira, amikor a tévé egyik riporterét, Kristína Kövešovát és másokat is halálosan megfenyegetett.

Azzal dicsekedett, hogy ő a szeredi drogdíler, és nem okoz számára problémát elásni valakit, vagy rátámadni egy nőre, gyerekre, levágni a fejét és focizni vele az udvaron. Szavai szerint a rendőrségtől sem fél. Másnap csuklyás rendőrök jelentek meg nála, akkor már nem volt ilyen nagy a szája.

Erik nem ismeretlen a hatóságok előtt - korábban ugyanis már elítélték Magyarországon, a NAKA pedig idén áprilistól büntetőeljárást folytat ellene veszélyes fenyegetés alapos gyanújával. Tavasszal őrizetbe is vették, de nem került vizsgálati fogságba, szabadlábon védekezhet. Az ügyész ugyanis nem látott okot arra, hogy előzetesbe helyezzék.

A Markíza riportjával a vízkeleti polgármester, Nagy Pál is megszólal, aki szerint Erik többször is megrongálta az önkormányzati vagyont. A helyiek pedig tartanak tőle, elsősorban a gyerekeiket féltik, mivel Eriket mindenki pervitindílerként ismeri, és ezzel ő is gyakran dicsekedett.

(Markíza)