Megkezdődött a versenytárgyalás az R2-es gyorsforgalmi út Krivány és Vámosfalva közöti szakaszáról

2018. július 3. - 11:33 | Belföld

Érsek Árpád közlekedési és építésügyi miniszter Bugár Béla, a parlament alelnökének részvételével hétfőn kiírta a pályázatot az R2-es gyorsforgalmi út Krivány és Vámosfalva közötti, több mint 9 km hosszú szakaszára. Az újonnan megépülő rész a már most is meglévő Zólyom utáni részeket köti majd össze az ezt követő Vámosfalva – Lónyabánya szakasszal. Az első olyan közlekedési projekt lesz, melyben több kritérium alapján fogják értékelni a pályázatot, azaz nemcsak a legalacsonyabb ár, hanem a minőség követelménye is számít.

Megkezdődött a versenytárgyalás az R2-es gyorsforgalmi út Krivány és Vámosfalva közöti szakaszáról
Illusztráció

„Nem érvényes, hogy mindig a legolcsóbb a legjobb is, ezért az építkezésnél figyelembe szeretnénk venni az üzemeltetés költségeit és a környezetvédelmi szempontokat is”

– mondta Érsek Árpád közlekedési és építésügyi miniszter. A szóban forgó szakasz megépítése viszonylag bonyolult, ugyanis része lesz egy 5 kilométer hosszú völgyhíd, melynek legmagasabban fekvő pontja 45 méterre lesz a föld felszínétől.

„A Szlovákia déli régiójának infrastruktúrájába áramló beruházások a Híd prioritásai közé tartoznak, és ennek köszönhetően hosszú évek után ez a terület újra hangsúlyt kap a kormányprogramban. Az emberek ebben a régióban jogosan érvelnek a gyorsforgalmi út megépítése mellett, melynek köszönhetően gyorsan és biztonságosan jutnak majd el munkahelyükre, vagy kikapcsolódni. A közlekedési miniszternek nincs könnyű dolga, mivel olyan szakaszokkal foglalkozik, melyek eddig el voltak hanyagolva, de biztos vagyok benne, hogy a felelősségteljes hozzáállás elégedettséggel fogja eltölteni a régió lakosait” – mondta Bugár Béla, a parlament alelnöke.

Ez lesz az első projekt, melyet több kritérium alapján értékelnek. Effajta értékelés végrehajtására törekszik a Közbeszerzési Hivatal, valamint maga az Európai Bizottság is, ugyanis ez hozzájárul ahhoz, hogy a szlovák autópályák gyorsabban megépülhessenek és jobb minőségűek legyenek, hogy az állam a lehető legtöbbet kapja azért, amit az infrastruktúrára fordít.

Az év végéig az R2-es déli részén még két autópálya-szakasz megépítésére lehetne kiírni a versenytárgyalást. A Rozsnyó – Szádalmás (Szoroskő) és Kassa, Saca – Kassaolcsvár szakaszokról van szó. „Örülök, hogy sikerül betartanunk az ígéreteinket, és délen is dinamikusabbá tudjuk tenni az építkezéseket, hiszen ezt a részt az előző kormányok eléggé elhanyagolták” – mondta Érsek Árpád miniszter. Amennyiben a tervek szerint sikerül kiírni mindkét pályázatot, összesen 58 km új gyorsforgalmi útszakasz megépítésére lesz meghirdetve a versenytárgyalás. Idáig ezen a szakaszon alig több mint 40 kilométernyi gyorsforgalmi út épült.

(h/para)