Mégsem nyitják meg vasárnap az R7-es utolsó szakaszát, egy darabig még cammoghatunk a 63-ason

2021. szeptember 24. - 12:34 | Régió

Nem lesz semmi a Pozsonyba vezető R7-es gyorsforgalmi út vasárnapi megnyitásából, mert a társaság nem szerezte meg a szükséges engedélyeket.

Mégsem nyitják meg vasárnap az R7-es utolsó szakaszát, egy darabig még cammoghatunk a 63-ason
Illusztrációs felvétel (TASR)

A D4-es Ligetfalu melletti szakaszának megnyitását is elhalasztják, az eredeti terv szerint

csupán az út négy kilométeres szakaszát adják át a forgalomnak, az új Duna-híddal együtt. A többi útszakasz átadása - a kivitelező ígérete szerint - előreláthatólag egy hetet csúszik.

Az R7-es gyorsforgalmi út Pozsony melletti utolsó szakaszát vasárnap kellett volna megnyitni. Ez azt jelentené, hogy Dunaszerdahely és Somorja irányából 130 km/h sebességgel lehetne haladni egészen a főváros szélesebb központjáig - a Kikötői hídig.

Ez az R7-es utolsó hiányzó szakasza és egyben a legfontosabb része. Ma az R7-esen a D4-es érintésével csak a város szélére lehet jutni, ott meg rá kell térni a 63-as autóútra, ami átvisz Pozsonypüspökin keresztül.

Az R7 utolsó szakaszán kívül vasárnap kellett volna megnyitni a D4-es autópályának a D2-esig vezető szakaszával együtt, amely magában foglalja az új Duna-hidat. Ennek köszönhetően Szencről, Dunaszerdahely irányából és Pozsony egyes részeiből sokkal gyorsabban el lehet majd jutni Ligetfalura, Ausztriába és Magyarországra. Mivel a D4-esen most csak az Ártéri hidat adják át a Pozsony-Dél (korábban Ketelec) csomóponttól vezető szakasszal együtt, ez csak annyi könnyebséget jelent, hogy gyorsabban és a város elkerülésével lehet majd eljutni Oroszvárra és Pozsony-Ligetfaluba. Aki Ausztriába szeretne tovább menni, annak még Pozsony-Ligetfalu egy részén át kell autóznia, amíg el nem készül az út a D4-es és a D2-es csomópontjáig.

Az R7-es megnyitása elhalasztásának hírét a D4R7 Construction cég jelezte a sajtónak. "A D4R7 Construction és az illetékes hatóságok tegnap megállapodtak abban, hogy a D4R7 projekt utolsó szakaszait fokozatosan nyitják meg, mert a fővárosi közlekedés megszervezése igényes folyamat - tájékoztatta a Paramétert Tomáš Stupavský, a cég képviselője. - Közben folytatjuk az újabb szakaszok átadásának előkészítését, így az R7-es és a D4-es következő szakaszait október első hetének vége előtt átadhatjuk."

Ezek a már korábban is ígért szakaszok, és a cég értelmezése szerint az október első hete már a jövő hét. A DenníkN információi szerint a háttérben az áll, hogy a kivitelező nem szerezte be a szükséges engedélyeket.

(e.dennikn.sk)