Menekültek a zsaruk elől, aztán kiterültek a Karcsai úton

2018. február 3. - 11:28 | Régió

DUNASZERDAHELY - Közlekedési jelzőtáblának hajtott egy fehér Mercedes sofőrje péntek délután kettő körül a Karcsai úton.

Menekültek a zsaruk elől, aztán kiterültek a Karcsai úton
Fotó: olvasói felvétel

A balesetnek információink szerint előzménye is volt, ugyanis a gépkocsit korábban közúti ellenőrzés céljából meg akarták állítani a rendőrök, ám a sofőr nem tett eleget a hatósági felszólításnak, és nagy sebességgel menekülőre vette a figurát.

Az autós üldözés aztán a Karcsai út és a Fürdő utca sarkán ért véget, ahol a fehér Mercedes egy útjelző táblának ütközött.

Hivatalosan meg nem erősített információink szerint annak a gyanúja is felmerült, hogy a kocsiban pszichoaktív szereket birtokoltak. Az "elfogás" után a két személy egy ideig az aszfalton hasalt, majd előállították őket a rendőrségen.

(para)