Mert Mercedessel bárhol lehet parkolni – főleg, ha van hozzá egy ilyen kártyánk

A Nový Čas egy olvasója készített felvételt november elején Pozsony-Ligetfalun egy érdekes parkolási megoldásról. 


Fotó: Ján/tip - Cas.sk

Az ismeretlen sofőr figyelmen kívül hagyta a parkolásra kijelölt helyeket, fekete Mercedesét pedig egészen különleges helyen állította le. Azt mondanánk: „Szlovákiában ez már megszokott“ – azonban az autó szélvédőjénél jött az újabb meglepetés.

A fotó készítője ugyanis észrevett egy kártyát az autó szélvédőjén keresztül, melyen az állt: A Szlovák Köztársaság Külügyminisztériuma. A minisztérium pedig érdekes magyarázatot adott a szabálytalanul parkoló sofőr esetére.

„A fekete Mercedes-Benz típusú személyautó nem a Külügyminisztérium tulajdona, sőt a minisztérium nem használ olyan kártyákat, amilyet a szélvédő mögött is feltüntettek“ – mondta a Nový Čas megkeresésére Peter Stano szóvivő.

„Ezen kívül központunk jelenleg a Szlovák Köztársaság Külügy- és európai ügyekért felelős minisztériuma magnevezést használja. Az említett kártya tehát nem jogosít fel semmilyen előnyre“ – tette hozzá Stano. Az autósra akár 50-100 eurós bírságot is kiszabhatnak.

Cas.sk/para