Mikulec a rendőrséget, a közigazgatást és a választásokat érintő változásokat akar bevezetni

2021. január 3. - 19:46 | Belföld

Roman Mikulec belügyminiszter 2021-ben tervezi a rendőrség, illetve a tűzoltóság működését szabályozó törvények módosítását, valamint a választási kampányról és a menekültügyi törvényről szóló törvény módosítását.

Mikulec a rendőrséget, a közigazgatást és a választásokat érintő változásokat akar bevezetni
Roman Mikulec (TASR)

Ahogyan azt a TASR-nek elmondta, a rendőrök és tűzoltók anyagi és technikai szempontból való felzárkóztatása is a tervek közt szerepel.

„Elindul a koronavírus elleni oltások beadása, ezért bizakodó vagyok, és remélem, hogy fokozatosan képesek leszünk egy kicsit fellélegezni és előrelépni a rendőrök, tűzoltók és hegyimentők közszolgálatával, a választások megszervezésével és lebonyolításával, valamint a közigazgatás reformjával kapcsolatos terveinkben"

– mondta.

„Már márciusban szeretnénk benyújtani a rendőrök közszolgálatáról szóló törvény módosításának javaslatát, melynek célja a közszolgálat javadalmazás révén történő vonzóbbá tétele, az elnöki kinevezések jelenlegi szabályozásának felülvizsgálata, valamint új követelmények bevezetése a legmagasabb vezetői pozíciókra nézve” – pontosította Mikulec.

Ezen túl a Tűzoltó- és Mentőszolgálatot érintő törvény módosítását is elő kívánja terjeszteni.

Júniusban a rendőri erőket érintő törvénymódosítások kell benyújtani. Mint mondja, sok olyan problémát meg fognak oldani, amely az elavult jogi szabályozás miatt áll fenn. Ennek tartalmaznia kell a bűncselekmények felderítésére való motivációt is.

„A tervek közt szerepel a magánbiztonságról szóló törvény megváltoztatása, amely egyebek között szorgalmazza majd a testre rögzített kamerák használatának bevezetését egyes ellenőrzési tevékenységek során. Az év végén pedig a tűzvédelmi törvény módosítását tervezzük benyújtani" – tette hozzá a miniszter.

Ősszel a választási kampánytörvény módosításának előterjesztését tervezi. „Változtatásokat fogunk végrehajtani a helyi és regionális önkormányzatok választásainak lebonyolításával kapcsolatban is” – mondta.

Az anyagi és műszaki biztonság területén a miniszter szigorítani kívánja a rendőrök és a tűzoltók felszerelésével kapcsolatos elvárásokat, foglalkozni kíván az elavult járműparkkal, valamint építkezési beruházási projektekbe szeretne kezdeni.

"Ez igazi kihívás lesz, mivel hiányzik hozzá a kellő anyagi támogatás"

- tette hozzá.

(sme.sk)