Minden szülő rémalma történt meg a fiatal anyukával

Múlt héten pénteken egy fiatal anyuka kért sürgős segítséget a segélyhívón, akinek gyermeke a beindított autóban rekedt, vélhetően a központi zár meghibásodása miatt.

Minden szülő rémalma történt meg a fiatal anyukával
Illusztráció (Fotó: Pixabay)

A helyszínre a detvai kirendeltség két járőrét riasztották. A rendőrség tájékoztatása szerint a helyzet komoly volt, mivel az autó motorja járt, a kb. hároméves gyerek pedig a gyerekülésből kijutva a kocsi belterében mozgott. Fennállt a veszélye, hogy gondatlan tapogatózásával mozgásba hozza a járművet.

A rendőröknek végül egy kis erőfeszítés után sikerült kinyitniuk az autó ajtóját, így a történet szerencsésen ért véget.

A nő a közösségi hálón mondott köszönetet a két rendőr higgadt és szakszerű hozzáállásáért.


-para-