Mindent tagad az ollétejedi DRON, de a történet még csak most kezdődik

2018. április 18. - 08:50 | Régió

„Ezek a káros anyagok a cégünkben nem keletkezhetnek” - jelentette ki a dunaszerdahelyi képviselő-testület ülésén a társaság ügyvezető igazgatója, Farkas László. Ősszel és múlt pénteken is az egyik objektumuk közelében vett mintában találtak az emberi szervezetre veszélyes, mérgező anyagokat.

Mindent tagad az ollétejedi DRON, de a történet még csak most kezdődik
Farkas László, a DRON ügyvezető igazgatója (Fotók: Cséfalvay Á. András)
ELŐZMÉNYEK:
Az önkormányzat elé Sebők Pál független képviselő beadványa nyomán került az ollétejedi gumifeldolgozónál vett levegőminta alapján készített mérési protokoll ügye. Alig két hete pattant ki, hogy a november elején vett mintában a belügyminisztérium alá tartozó nyitrai polgári védelmi laboratórium vizsgálata során súlyosan mérgező, karcinogén, mutagén anyagokat mutattak ki, többek között N, N-Dimetilacetamidot, ftalátokat, fenolt, benzaldehidet, C6 és C18 szénhidrogéneket, ecetsavat. A laboratóriumi protokoll alapján ezek az anyagok, különösen a dimetilacetamid és a ftalátok nagyon veszélyesek az emberi szervezetekre.
A múlt héten a járási hivatal elöljárójánál jártunk, Morvay György azonban kétségbe vonta a mintavétel hitelességét, és tulajdonképpen ezzel magyarázta, hogy ebből az egészből nem lett ügy. A mintát ugyanis a járási hivatal egy főosztályvezetője vette, miután a lakosok jelentették számára, hogy ismét érzik a bűzt a faluban, ami már évek óta rendszeresen megkeseríti az életüket. Információink szerint többször is történt még azóta mintavétel, ezek eredményei azonban nem tisztázottak. Morvay szerint azonban nem volt több ilyen jellegű mérés, mivel nem érkezett panasz, a lakosok viszont ezt másképp látják.

Térjünk vissza a múlt hétre, amikor viszont a járási hivatalban tartottak egy munkaértekezletet, melynek legfőbb eredménye, hogy újabb, immár „hitelt érdemlő” méréseket kell tartani a DRON-nál, a környező cégek telephelyein és Ollétejedben is, amikor a szag érezhető. Az elsőre jóváhagyott eljárás szerint azonban ezt a nyitrai labor munkatársai végeznék, de ez a folyamat múlt pénteken meg is bukott. Akkor este ugyanis hiába riasztották a tűzoltókat, rendőrséget és a járási hivatal munkatársát, mindegyikük csak nézelődött Ollétejedben, míg a mintavételre illetékes személy, a nyitrai labor munkatársa csak három és fél órával később ért oda. Addigra a lakosok elmondása szerint a szag megszűnt. Mintát azonban ennek ellenére vettek, melynek pontos eredményéről a keddi képviselő-testületi ülésen Hájos Zoltán polgármester számolt be.

Eszerint akkor, amikor Ollétejedben már nem is érezték a fejfájást, helyenként hányingert, köhögést kiváltó kellemetlen szagot, a gumifeldolgozó közelében vett mintában 0,5 ppm (milliomod részecske) N, N-dimetilacetamidot és 0,05 ppm fenolt mértek.

Hájos Zoltán

„Az állami hivatalok novemberben tudtak valamit, amiről nem tájékoztatták az önkormányzatot, a hivatalunk pedig március végén kapott információt arról, mi van a levegőben. Tudjuk mit kell tenni. Találjunk olyan megoldást, hogy valóban érjük el, az ollétejediek egészsége és élete ne legyen veszélyeztetve” – szögezte le a polgármester, aki egyébként azt mondta, március 26-án vagy 27-én érkezett be Sebők Pál képviselői beadványa a városi hivatalhoz, mely mellékletként tartalmazta az ollétejedi mérési protokollt, tehát ekkor értesültek az ügyről, ehhez képest a városháza alá tartozó közös építésügyi hivatal vezetője, Herdics Imre elmondása szerint március 28-án kiadták a használatbavételi engedélyt a DRON industries két további reaktorára. UPDATE: Hájos Zoltán ezt később pontosította, eszerint az engedélyt már március 12-én kiadták, napokkal később azt kézhez kapták az illetékes hivatalok, és április 4-én lépett hatályba.

Hájos véleménye szerint ugyan az őszi vagy akár a mostani mérési protokoll azt igazolja, hogy amikor az ollétejediek érzik a kellemetlen szagot, akkor az említett anyagok ott lehetnek a levegőben, de nem világos, milyen koncentrációban. Éppen ezért szerinte szükséges több mérést lefolytatni, mégpedig úgy, hogy annak eredményét senki ne vonhassa kétségbe. Egy korábbi megegyezés alapján az önkormányzat két személyt bíz meg azzal, hogy részt vegyen a további eljárásban, és ez a két személy végül Ollé Mónika tejedi lakos, illetve Sebők Pál független képviselő lett.

Ennek kapcsán Herceg Andrea képviselő kérdőre vonta Hájost, vajon a város vezetőjeként miért nem a polgármester lesz ez a személy. „Állj a sarkadra és dönts úgy, ahogy egy vezetőnek kell döntenie! Ne azon gondolkodjunk, hogy ki legyen a két ember, mert elsődlegesen a város vezetőjének kell lennie a hiteles személynek” – fogalmazott.

Több képviselő, Bachman László (független) és Domonkos Tamás (MKP) is azt javasolták, hogy állandó mérőberendezés(ek) kihelyezésére volna szükség, hogy valós képet kaphassanak a légszennyezésről, illetve annak időtartamairól és koncentrációjáról.

A társaság képviselői

Farkas László, a Dron ügyvezetője két fiával, a társaság társtulajdonosaival részt vett az önkormányzati ülésen, és fel is szólalt, illetve egy szakemberek, jogászok által megfogalmazott hivatalos állásfoglalást olvasott fel a jelenlévők előtt, melyben felvázolta a társaságuk történetét és érdemeit a környezetvédelem területén, amit a 2009 óta tartó folyamatos működésük óta 62 ezer tonnányi elhasznált gumiabroncs újrahasznosítása során szereztek.

„Meg kell említenünk, hogy Európában léteznek technológiai egységek, amelyek a hasonló eljárással, ipari méretekben gumiújrahasznosítással foglalkoznak, és ezek egyike Ollétejedben van. Erre büszkének kellene lennünk”

– húzta alá. Az ollétejedi lakosok kezdeményezéseit a lakossági fórumtól a petícióig bezárólag viszont célzatos lejáratási kampánynak nevezte.

„Megjegyezzük, hogy az állításaik és az információik nem az igazságon alapszanak… Ez a fajta tevékenységük olyannyira intenzívvé vált, hogy a környezetvédelmi minisztérium mély ellenőrzést rendelt el a hulladékgazdálkodást, a levegő és a talajvíz védelmét illetően… és bebizonyosodott, hogy a gyártási folyamatunk teljesíti az alapvető követelményeket, cáfolta a terjesztett hamis információkat, és igazolta, hogy rendelkezünk minden szükséges engedéllyel ehhez a tevékenységhez” – húzta alá Farkas László. Kifejtette még, hogy ők maguk akkreditált méréseket folytatnak, ezek pedig azt igazolják, hogy kibocsátásuk az emissziós limit 2-8%-át teszi ki.

Reagált Sebők Pál beadványára is, és szerinte „a képviselő úr és az őt övező szűk csoport azt az érzetet keltik, hogy ezek az anyagok tőlünk származhatnak”. Úgy véli, Sebők a mérési protokoll Facebookon való közzétételével megkárosíthatta családjukat és cégüket, ezért fontolóra veszi jogi lépések megtételét is.

Sebők Pál

Sebők erre úgy válaszolt, hogy a laborvizsgálat szerint a Dron területe közelében akkor vettek mintát, amikor bűz volt. Egy tavalyi cikkünkből idézte Farkas nyilatkozatát, amivel véleménye szerint egyértelműen elismerte, hogy a szagok összefüggenek a céggel.

Farkas ugyanakkor magát a mérési protokollt is kétségbe vonta.

„Nem akkreditált szubjektum végezte a mintavételt. A protokoll ezáltal irreleváns dokumentum… Az említett anyagok nem származhatnak a gyártási folyamatunkból. Ezek az anyagok máshogyan kerültek oda, a szennyezés forrása ismeretlen. Megállapíthatjuk, hogy az eredmény interpretációja célzatos, és úgy alakították, hogy a nyilvánosság azt higgye, hogy a szennyeződés forrása a DRON Industries”

– szögezte le.

Farkas beszélt arról is, hogy az anyagok, melyeket a mérési protokoll tartalmaz, honnan származhatnak, egyik-másik szerinte például növényvédőszerek lebomlásából, faanyag tökéletlen égéséből vagy épp a gépjárművek kipufogójából is eredhet.

"Nagyra tartok minden olyan vállalkozást, amely újrahasznosítással foglalkozik, de ha bebizonyosodik, hogy az ilyen fajta műveletek káros anyagokat bocsátanak ki, szennyezik a környezetet, akkor az a reciklálás pozitívumát lenullázza" - regált Sebők Pál, emlékeztetve arra, hogy az illetékes hivatalok feladata megtalálni a szennyeződés forrását.

A társaság ügyvezetőjét végül még Antal Ágota vonta kérdőre:

„Bizonyára nem lenne ellene kifogása, ha egy állandó mérőműszer fel lenne szerelve, hiszen meggyőződése, hogy minden rendben a gyárban.”

Farkas erre azt válaszolta, hogy ha nála „akarnák mérni azt, ami az áthaladó autók kipufogógázaiból származik, akkor javasolnám azt, hogy mérjék máshol is.” „Ezek az anyagok benne vannak a levegőben, hol több, hol kevesebb. Amint túlléptük a norma szerinti paramétereket, akkor kérem, semmi gondom sincs vele, de most tudom, hogy ezeket a limiteket nem fogjuk túllépni, mivel ezek a káros anyagok a cégünkben nem keletkezhetnek. Ha majd keletkeznek, akkor le lehet mérni” – tette hozzá.

„Ha annyira biztos benne, hogy nem történik semmi a gyárban, ami a környezetet veszélyezteti, akkor egyértelmű igennel kellett volna válaszolnia”

– reagált Farkas válaszára Antal Ágota.

(SzT/parameter)