Nagymegyeren csökkent, Bősön nőtt, Somorján nem változott a magyar elsősök száma

2020. május 21. - 07:00 | Régió

Korábban már beszámoltunk arról, hogy Dunaszerdahelyen jóval magasabb lenne a magyar elsősök száma, csak azok az iskolák, amelyet a szülők a legtöbben választanak, tulajdonképpen évek óta teljes kapacitással működnek. Ilyen esetben pedig elsősorban a körzetükön kívüli, jórészt nem dunaszerdahelyi diákokat kell elutasítaniuk.

Nagymegyeren csökkent, Bősön nőtt, Somorján nem változott a magyar elsősök száma
Illusztráció - Cséfalvay Á. András

A Dunaszerdahelyi járás többi városában is megnéztük az alapiskolai beiratkozási helyzetet, és nem állítható, hogy egyértelmű a tendencia. Sőt, tulajdonképpen mindhárom kisvárosban más a szituáció.

SOMORJA

A második legnagyobb járásbeli városban, Somorján tavaly ugrott meg mind a magyar, mind a szlovák tannyelvű iskolákba íratott az elsősök létszáma, a Corvin illetve tejfalui magyar sulikba együttesen, illetve Bél Mátyás szlovák tannyelvű alapiskolába is mintegy 15-15 diákkal írattak be többet, mint egy évvel korábban.

Az egy évvel korábbi 217 után a 2019/2020-astanévre összesen 248 elsőst írattak be, míg idén ez a szám 250 lett, tehát nagyságrendileg nem változott – tudtuk meg Vajas Imrétől, a somorjai városi hivatal oktatásügyi főosztályának vezetőjétől.

Az egyes iskolákba beíratott elsősök száma aránylag nem változott, csupán néhány diákkal térnek el az adatok a tavalyitól. A legtöbb gyermeket továbbra is a Bél Mátyás Alapiskolába íratták, összesen 157-et, míg tavaly ez a szám 155 volt. A Corvin Mátyásba íratott elsősök száma ugyancsak kettővel nőtt, tavaly 69 volt, idén 71, a tejfalui magyar alapiskola leendő elsőseinek száma viszont kettővel csökkent, a tavalyi 24 után most 22-en vannak.

Tegyük hozzá, hogy a beiratkozási időszakban beíratott létszámokról van szó, nem pedig arról, amennyien végül megkezdték a tanévet. Ebben ugyanis a halasztásokat illetően még eltérés mutatkozhat.

NAGYMEGYER

Nagymegyeren a tavalyi kiugró emelkedést követően most csaknem a két évvel ezelőtti szintre esett vissza a leendő elsősök száma. A magyar, illetve szlovák tannyelvű alapiskolába tavaly összesen 96 gyermeket (70-et a Bartókba, 26-ot a Komenskýba) írattak be az azt megelőző évi 79 után (56 / 23), ami akkor elsősorban a magyar elsősök számának jelentős emelkedését mutatta.

Idén ugyanakkor mind a magyar, mind a szlovák suliba kevesebb elsőst írattak a szüleik. Holényi Gergő polgármester közlése szerint a Bartók Béla Alapiskolát 61-en választották, míg a J. A. Komenskýt 22-en.

BŐS

A nagmegyerivel ellentétes a helyzet Bősön, ahol az előző évek stagnálása után idén ugrott meg a magyar elsősök száma, míg a szlovák alapsuliban, amelyet nemcsak bősiek, de a környékbeli falvak gyermekei is látogatnak, tavaly volt kiugró az emelkedés.

Az Amadé László Alapiskola leendő elsőseinek száma a 2020/21-es tanévben Fenes Darnai Diana, a városi hivatal munkatársának közlése szerint 49 lehet, szemben a tavalyi 39-cel (az azt megelőző két évben is 40, illetve 39 volt), míg a szlovák alapsuliba idén 38 diákot írattak a szüleik, szemben a tavalyi 35-tel (2018-ban 25-öt, 2017-ben 27-et).

(SzT)