Nagymegyeren a hétvégi esőzések okozta károk eltakarításán dolgoznak

2018. július 25. - 12:54 | Régió

A hétvégi (július 21-22.) esőzések során bekövetkezett károk eltakarításán dolgoznak Nagymegyeren.

Nagymegyeren a hétvégi esőzések okozta károk eltakarításán dolgoznak
Olvasói felvétel

Mint azt Samuel Lojkovič polgármester a TASR-nek elmondta, utakra zuhant ágakról, egy leszakadt tetőről, és körülbelül 50 elöntött pincéről volt szó. Mostanra már minden problémát elhárítottak, és a tető helyreállításán dolgoznak.

A polgármester szerint a probléma egyik oka az volt, hogy a vízművek nem kapcsolták be időben a szivattyúkat, és emiatt a lefolyókon távozó víz a zuhanyzókon és a vécéken keresztül visszafolyt a lakóházakba. Hozzátette: amint beindították a szivattyúkat, a probléma megoldódott. „Persze, a károk megmaradtak, de a víz több kárt már nem okozott” – jegyezte meg.

A Dunaszerdahelyi járásban 17-szer riasztották a tűzoltókat az áradások, az utakra zuhant ágak, és egy leszakadt tető miatt. A tűzoltók Nagymegyer mellett többek közt Somorján, Gutoron, Nagypakán, Csallóközcsütörtökön és Kisudvarnokban is a vihar okozta károkat távolították el.

TASR

Címkék: vihar, Nagymegyer, károk