Nagymegyeren is készülnek az új tanévre

2018. augusztus 11. - 20:56 | Régió

Kétszáz régi ablak ment, kétszáz új jött.

Nagymegyeren is készülnek az új tanévre
A szerző felvételei és archív (1)

Köztudott, a nyár, a nyári szünidő sok más mellett a nevelési-oktatási intézmények kisebb vagy nagyobb méretű megújulásának ideje is, az épületeké, a berendezéseké, a külső környezeté. A nagymegyeri Bartók Béla Alapiskolában ezúttal elsősorban az ablakok cseréjével telt a július és augusztus.

Soóky Marián, aki épp egy esztendeje igazgatója a több mint 500 tanulót számláló iskolának, elmondta, már év közben, márciusban, az épület első szintjének folyosóján két hét alatt teljesen kicserélték a talajcsempét – az önkormányzatnak köszönhetőn. Ami az ablakokat illeti, nagyon megértek már a cserére, ahogy néhány évvel korábban a villanyhálózat felújítása, mely szintén nem volt kis volumenű vállalkozás, de anyagi szempontból ez a mostani talán meghaladta azt, 190 ezer euróba került, az önkormányzat finanszírozta, nádszegi cég volt a kivitelező. „Az összes lámpa után végre sikerült teljesen kicserélni a kétszáz ablakot meg az ajtókat is. Fenntartónk, a város, meghallotta kérésünket, jó lenne már…, jó lenne már…, évekig toltuk magunk előtt a problémát. Nagy öröm, hogy vége. A valójában már június 13-án megkezdett munkálatok folyamán komolyabb nehézségbe nem ütköztünk, a harmadik emelettel kezdtünk, ahol a napközink működik, de zökkenők nélkül meg tudtuk oldani a helyzetet. Óriási rendetlenség volt itt, el lehet képzelni azt a sok öreg ablakot, kirakva a folyosóra, ma ez már rend, ezért nagy köszönet jár a karbantartóinknak, takarítónőinknek.” Még a tornaterem vár új ablakokra, de ezek beépítését már egy nagymegyeri cég végzi a jövő héten, egy másik pedig épp ma fejezte be azt a munkát, melyet egy tetőrész adott. „Tavasszal azt vettük észre, a napköziben a sarki osztály folyamatosan beázik, annak ellenére, hogy nem volt eső. Kérvényt adtunk be az áldatlan állapot megszüntetésére, a képviselő-testület igent mondott rá és megszavazott 17 ezer eurót, így az iskolánk egyik oldala teljesen új szigetelést és csatornát kapott, az utómunkálatokat is végző Városi Műszaki Szolgáltató Kft. révén.”

Mindazt is helyrehozták – teszi hozzá Soóky Marián igazgató –, ami a tanév közben sérült, károsodott, továbbá osztályokat festettek, „és sikerült az egyik évfolyamba teljesen új bútort vennünk, nagy köszönet ezért a szülői szövetségnek és a Termál Kft-nek, ugyanis az egyik osztályt, ahogy tavaly, az idén is az ő támogatásukkal tudtuk felújítani. Új bútorok lesznek a három első osztályban is. Van még mit tennünk, de szeptemberben készen várjuk tanulóinkat, köztük az 57 elsőst. És még szeretném elmondani, hogy szeptember 1-jén nálunk, Nagymegyeren a plébániatemlomban lesz ezúttal a szlovákiai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepsége, melynek társszervezője a mi Bartók Béla Alapiskolánk.”

(bodnár gy.)