Nagyszarván járt Pellegrini, idén már nem nyitnak szlovák osztályokat a községben

2018. szeptember 4. - 12:34 | Régió

Az idei tanévben nem nyitnak szlovák osztályokat a nagyszarvai alapiskolában – jelezte hétfőn Peter Pellegrini kormányfő, miután találkozott a község polgármesterével, Horváth Jenővel.

Nagyszarván járt Pellegrini, idén már nem nyitnak szlovák osztályokat a községben
Fotók: TASR - további képekért kattints!

A miniszterelnök elmondása szerint megegyeztek a szülőkkel, hogy az idei tanévben már nem nyitnak szlovák osztályokat a helyi alapiskolában, ugyanis néhány gyerek esetében halasztást eszközöltek, míg a többieket más iskolákba íratták be.

Pellegrini szerint hamarosan törvénymódosítást eszközölhetnek, amellyel megváltozhatnak a feltételek a következő tanévre.

„Egyrészről szeretnénk megőrizni a kisebbségi nyelven történő oktatás standardját, másrészről viszont nem tolerálhatom, hogy büntessék azokat, akik szlovákul szeretnének tanulni csak azért, mert az országnak ezen a részén születtek“ – jelentette ki Pellegrini.

A kormányfő hozzátette, hogy azokon a területeken, ahol vegyesen élnek szlovák és magyar nemzetiségűek, meg kell egyezniük a községeknek, hogy melyik iskolában biztosítanak oktatást a kisebbség nyelvén, illetve fordítva is. Amennyiben a közigazgatások nem tudnak megegyezni az adott időponton belül, az állam veszi át a kezdeményezést, és hoz egy döntést, amely ellen már nem lehet fellebbezni.

Pellegrini emellett olyan lehetőségekre is rámutatott, miszerint Úszoron vagy Vörösmajorban (Hviezdoslavov) nyitnának alapiskolát, hogy tehermentesíthessék a somorjai Bél Mátyás Alapiskolát. Somorján így három osztály is felszabadulhatna, amelyben más községek diákjait helyezhetnék el.

Az alapiskolák fő fenntartója az adott község, amelynek a törvény értelmében biztosítania kell a kötelező iskolalátogatás feltételeit. Amennyiben a község ezt nem tudja biztosítani, az alapiskola működtetését a járási hivatal veheti át. A nagyszarvai önkormányzat azonban ezt a lehetőséget a májusi testületi ülésen elutasította. A szlovák osztályba 12 elsős járna. A problémával a novemberi helyhatósági választások után megalakuló új képviselő-testület fog tovább foglalkozni.

Az érintett szülők megalapították a BKZ Kezdeményezés polgári társulást, amelyen keresztül további lépéseket szándékoznak tenni, illetve különféle akciókat akarnak rendezni. Létrehoztak egy weblapot is (www.chcemeskolu.sk), melyen összesítik a fontos információkat és dokumentumokat.

Az ügyben megszólalt Menyhárt József, az MKP elnöke is, aki a közösségi oldalán videó formájában osztotta meg véleményét.

TASR/para