Néhány hét alatt már másodszor gyulladt ki ugyanaz a trafóállomás Kisudvarnok mellett

2020. március 28. - 17:38 | Régió

Kisebb tűzhöz riasztották szombaton délután a tűzoltókat a Kisudvarnok mellett található Wolfcraft cég telephelyéhez.

Néhány hét alatt már másodszor gyulladt ki ugyanaz a trafóállomás Kisudvarnok mellett
Fotók: Paraméter

Lelkes István, a járási tűzoltóság igazgatója ennek kapcsán kérdésünkre elmondta, hogy egy trafóállomás gyulladt ki, de a dunaszerdahelyi tűzoltók hamar eloltották. Személyi sérülés nem történt.

Közölte azt is, hogy néhány héttel ezelőtt szintén ugyanitt történt tűz.

Ezzel egyidejűleg egyébként Kisuvdvarnokban és Dunaszerdahelyen a Kertész utcában is elment az áram. Előbbinek Lelkes szerint köze lehet a tűzesethez, utóbbiról viszont egyelőre nem sikerült közelebbit megtudnunk, mindenesetre mindkét helyen nagyjából 17.10-kor tért vissza.

(parameter)