Nem az elképzelések szerint, de mégiscsak megvalósult az autómentes nap Dunaszerdahelyen

2021. szeptember 23. - 07:00 | Régió

Az Európai Mobilitási Hét utolsó napján, szeptember 22-én került sor az autómentes nap megrendezésére Dunaszerdahelyen, az időjárás viszont nem kedvezett annak, hogy azt az eredeti tervek szerint, a Fő utcát lezárva, és ezáltal a környezetbarát, fenntartható közlekedési formáknak a lehető legnagyobb figyelmet biztosítva valósuljon meg. 

Nem az elképzelések szerint, de mégiscsak megvalósult az autómentes nap Dunaszerdahelyen

"Jövőre igyekszünk majd úgy hozzáállni, hogy a hét azon napján rendezzük meg, amikor előreláthatóan jó idő lesz" - fogalmazott a módosított rendezvény kapcsán Hájos Zoltán polgármester.

Tavaly így nézett ki az autómentes nap a lezárt Fő utcával: FOTÓK

Mint azt már korábban is megírtuk, tavaly 53 ország 2945 települése vett részt az Európai Mobilitási Hét elnevezésű kampányban, Szlovákiából 55, köztük Dunaszerdahely. Európai szinten idén huszadszor rendezték meg szeptember 16. és 22. között. Az idei év vezető témája a fenntartható közlekedés a biztonság és egészség jegyében, ezen belül pedig négy fő témakör kerül előtérbe, mégpedig a lelki és a testi egészség, a biztonság, valamint a Covid-19-re adott reakció.

Hájos Zoltán az esemény Csaplár Benedek VMK-ba költöztetett megnyitóján kifejtette, hogy ezen a téren elsősorban az ifjúságra kell időt szentelni, mivel az idősebbek már nehezebben szoknak hozzá az új technológiák használatához. "Más szemléletmódot képviselnek a fiatalok a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatban is, és ennek szerettünk volna teret adni a Fő utcán" - emlékeztetett a polgármester.

A művelődési központban is bemutatkozott a Kukamanó projekt, mely gyerekek számára mutatja be szórakoztató formában a szelektív hulladékgyűjtést, továbbá a vöröskereszt dunaszerdahelyi szervezete és az Egészségügyi Középiskola, valamint a rendőrök is tartottak előadást az egyik felállított standon a biztonságos közlekedésről gyerekeknek.

A VMK előtt pedig egy elektromos autóbusz parkolt le, amellyel az érdeklődőket elvitték egy körre a városban. "Az Európau Unió támogatja az alternatív közlekedési formákat, bízunk benne, hogy a szlovák kormány is elkülönít majd erre a területre, a város szívesen bekapcsolódnak ilyen pályázatba" - árulta el a polgármester.

Dunaszerdahely márciustól ingyenessé tette a parkolást a zöld rendszámú, tehát az elektromos vagy hibrid meghajtású gépjárműveknek, két elektromos autót vesz igénybe a városi rendőrség, és ugyancsak kettővel szállítja az ebédet az iskolai intézmények között a városi Gastro DS társaság. EU-s forrásból valósult meg több biciklitároló és ezek számát további kettővel (termálfürdő, vasútállomás) bővítik. Emellett folyamatos téma a kerékpárutak építése, Hájos szerint ugyanakkor ezt gyakran telektulajdoni rendezéssel kapcsolatos problémák akadályozzák. Tervez a város mindenesetre kerékpárutat építeni a Czibók utcában, továbbá a Pódafai úton és Nagyudvarnok irányába is. Hogy erre mikor kerülhet sor, azt viszont nem tudni.

Az autómentes nap nyitóeseménye alkalmával adták át a hulladék-elszállítást biztosító FCC Slovakia társaság papírgyűjtési versenyének díjait is. Ebbe a projektbe Dunaszerdahelyről 11 iskola és óvoda kapcsolódott be, és összesen 176 tonna papírt gyűjtöttek össze, ami az összes, Dél-Szlovákiában összegyűjtött papír 66%-a. Az összeített versenyt a Vámbéry Ármin Alapiskola nyerte meg, második a Szabó Gyula, harmadik pedig a Kodály Zoltán Alapiskola lett. Megköszönték ugyanakkor a többi résztvevő iskola, illetve az óvodák részvételét is.

Négy évvel ezelőtt csatlakozott Dunaszerdahely a Bringázz a munkába elnevezésű, a közlekedésügyi minisztérium által nyolc éve indított kampányhoz, melynek idei győzteseit szintén kihirdették. Ez a program rendszerint júniuisban zajlik, és versenyezni lehet a legtöbb, kerékpárral megtett út, a legtöbb kilométer kategóriában, de csapatban is.

A győztes csapat, középen Dohorák Sándor és Takács Lóránt

A legaktívabb bringások versenyének első helyén négyen osztoztak, Dohorák Sándor, Takács László, Vörös Rozália és Zsigmund Erika, ők 44 alkalommal tették meg a munkába, illetve onnan haza vezető utat, Takács Lóránt 39-szer, Bajkai Renáta pedig 38-szor. A legtöbb kilométert kimagaslóan Takács Lóránt érte el, ő egy hónap alatt 1393 kilométert tekert, íg a második helyezett Csicsó Dóra 347-et, a harmadik Horváth Péter pedig 256-ot. Csapatban a Kataster DS (Dohorák Sánor, Takács Lóránt) végzett az első helyen 1565 kilométerrel, az MGDS Bike (Horváth Péter, Komlós Tünde, Kovács Andrejkovics Éva, Penzinger Iván) lett a második 430-cal, míg az Ájpí Bojz (Oravecz Gergő, Pokstaller Tamás, Kulač Zoltán) nevű formáció a harmadik 370-nel.

(SzT)