Nem bíznak a nagymegyeri képviselők Holényiben, fiókba került az egykori gyerekotthon megvásárlása

2022. április 28. - 10:44 | Régió

A legutóbbi képviselő-testületi ülésen levették a programról az ezzel kapcsolatos szerződés tervezetét, amiről Holényi Gergő egyeztetett, mire a polgármester otthagyta az ülést. Egyelőre kérdés, mi lesz ezzel a projekttel.

Nem bíznak a nagymegyeri képviselők Holényiben, fiókba került az egykori gyerekotthon megvásárlása
Fotók: Cséfalvay Á. András

Legutóbb novemberben foglalkoztak ezzel a kérdéssel, amikor a városi önkormányzat jóváhagyott egy szándéknyilatkozatot, mely alapján megvásárolná a Munka-, Szociális és Családügyi Minisztérium által elsődlegesen a városnak felajánlott, jelenleg kihasználatlan épületet Nagymegyeren. A minisztérium Holényi szerint 150 ezer euróért kínálta eladásra az épületet, amely egy szakértői becslés szerint 1 millió eurót ér. Az ajánlat konkrét feltételeket is tartalmaz, például az épületben létesíthetne a város egy központi kifőzdét vagy nappali ellátót, és ezt a szerződés aláírásától számított 2 éven belül meg kellene valósítania. Holényi elmondta, hogy az építmény viszonylag jó állapotban van, a belső felújítására azonban meglehetősen sokat kellene fordítania, akkor 300 ezer eurót említett.

Holényi már akkor is említette, hogy a szerződés tervezete legkorábban idén tavasszal kerülhet a testület elé, a képviselők viszont kikötötték, hogy még egyeztessen annak feltételeiről, különösen a 150 ezres vásárlási árról – lévén, hogy az épület körüli terület Nagymegyer város tulajdonát képezi, emiatt a minisztérium vélhetően egyébként sem tudná másvalakinek eladni.

A 150 ezres ár maradt, Holényi szerint ebben a minisztérium nem kívánt engedni, és ezzel egy kétéves folyamat zárult le. Balázs Péter független képviselő viszont arra kérte a polgármestert, hogy ezt igazolja azzal, hogy elérhetővé teszi az árról folytatott kommunikációt.

A másik leginkább vitatott momentuma a vásárlásnak a szerződésnek az a záradéka, hogy ha a város a megvásárlást követő két évben nem kezdi meg az említett tevékenységek folytatását a már felújított épületben, akkor az épület most felbecsült értékének fennmaradó részét is ki kell fizetnie a minisztériumnak, ami pedig közel egymilliós tétel.

Holényi Gergő (archívum)

Holényi előzetesen felvázolta, hogy ebben az épületben bővíthetnék például a szlovák óvodát, itt kaphatnának helyet különböző klubtevékenységek, például a nyugdíjasoké vagy a mozgássérülteké, illetve összevonhatnák itt a város minden szociális szolgáltatását.

„Ősszel elkezdtük a felmérő munkát, és úgy néz ki, körülbelül 180 ezer euróra lenne szükség a rendbe tételére” – jegyezte meg a polgármester. Ebből szavai szerint 50 ezret tehet ki a falak rendbetétele a festéssel együtt, további 20 ezret egy felvonó telepítése. Egyelőre nem tudott pontos összeget mondani azzal kapcsolatosan, mennyibe kerülhet a fűtési rendszer hőcserélő módszerrel történő modernizálása. Összességében viszont a villanyvezetékek és a világítótestek cseréjével együtt körülbelül 180 ezer euróra jöhet ki a rekonstrukció és modernizálás költsége.

Holényi emlékeztetett arra is, hogy külön projektdokumentációra nem lesz szükség, mivel jórészt javítási munkálatokról van szó, és ezekhez rendelkezésre áll egy 2006-os tervdokumentáció, illetve az épület eredeti, 1986-os tervei is.

„Maradnak a jelenlegi falak, az épület kétharmadában kicserélték rézre a vezetékeket, és a biztosítékok is rendben vannak, a neonlámpákat pedig le tudjuk cserélni LED világítótestekre. Az egyetlen, ami problémát jelent, a régi konyha újrakábelozása, mivel az az épület 2006-os felújításakor nem történt meg. A higiéniai is járt kint, és a konyhában a vezetékeken kívül csak a berendezést kell cserélni” – magyarázta. A polgármester szerint ezeket a költségeket a városi tartalékalapból fedeznék.

A képviselők ugyanakkor nem bíznak abban, hogy a felújítás két év alatt elvégezhető, ráadásul ilyen áron.

„Ez nem egy kétéves folyamat lezárása, hanem egy kétéves folyamat kezdete, illetve egy 5-10 éves folyamat megalapozása lehetne. Egyvalami derült ki, hogy a polgármester nem volt hajlandó tárgyalni annak érdekében, hogy jobb árat kapjon a város” – reagált Pongrácz Kálmán, a testületen belüli MKP-frakció vezetője, aki szerint Holényi a hasára csapva mondott árakat.

„Itt egy teljesen új dokumentáció alapján egy új konyhával, nappali ellátóval, különleges higiéniai igényekkel kell számolni. Ennek komoly törvényi feltételei vannak. Nem vagyunk tisztában az adatokkal” – fűzte hozzá. Úgy véli, ez utóbbiak jelentenék az egész folyamat legnehezebb részét, mivel a klubtevékenység vagy a szociális feladatok átköltöztetése már csak adminisztratív munkát von maga után.

Több képviselő is egyetértett azzal, hogy ha anélkül írnák alá a szerződést, hogy pontosan felmérnék, mennyibe kerülhet és meddig tarthat a felújítás, valamint azt, hogy azt követően az intézmény működtetése, akkor belerohanhatnak egy egymillió eurós hitelbe, ami a következő választási ciklus során zuhanna a város és lakói nyakába.

Pongrácz Kálmán (archívum)

Pongrácz emiatt azt javasolta, hogy vegyék le a programról a javaslatot, míg ezek az információk nem lesznek a képviselők kezében, hogy felelős döntést tudjanak hozni. Holényi erre úgy reagált, hogy a város ebben a kérdésben akkor tud konkrét lépéseket tenni, ha már kezében van a testület döntése.

A jelenlévő 11 képviselőből végül 9 megszavazta a javaslat levételét a napirendről, mire Holényi úgy reagált: „Ha a testületnek az az érdeke, hogy ez az ingatlan meglegyen, akkor megszavazták volna a határozatot.” Ezután némi szóváltást követően, amit Pongrácz Kálmánnal folytatott az ülés vezetéséről, otthagyta a testületet.

Pongrácz ezt követően az alpolgármestert, Lapos Ildikót kérte arra, hogy járjon közben a városi hivatalnál, hogy készítsék elő az említett anyagokat. Ő ebbe beleegyezett, viszont fenntartásainak adott hangot, hogy ha nagyon soká húzzák ezt a folyamatot, akkor valaki más lecsaphat erre az épületre.

(SzT)