Nem jön be az SNS-es miniszternek, hogy Čaputová beszólt a kínaiaknak

2019. július 12. - 12:29 | Belföld

Gabriela Matečná (SNS) földművelésügyi miniszter nemtetszését fejezte ki, amiért Zuzana Čaputová államfő az emberi jogok megsértése miatt bírálta Kínát.

Nem jön be az SNS-es miniszternek, hogy Čaputová beszólt a kínaiaknak
Fotó: tasr

A miniszter szerint a szlovák kormány baráti kapcsolatra törekszik a távol-keleti országgal, nem pedig konfrontációra. Utóbbi ugyanis veszélyeztetné a kereskedelmi kapcsolatok erősödését, és így a szlovákiai munkahelyeket is. Erről pénteken adott ki közleményt a tárca sajtóosztálya.

„Rendkívüli erőfeszítést tettünk, hogy a Szlovák Köztársaság tejtermékeket exportálhasson Kínába. Nem örülnék, ha bármelyik közjogi méltóság a kijelentéseivel veszélybe sodorná ezt az ígéretesen fejlődő kereskedelmi együttműködést, mert ezáltal szlovákiai munkahelyek is veszélybe kerülnének. A szlovák állami vezetők feladata az, hogy a szlovák vállalkozóknak kinyissák az ajtókat külföldön, nem pedig, hogy bezárják” – figyelmeztetett Matečná.

A szlovák tejtermékek kínai exportját a minisztérium a szlovák agrárdiplomácia fontos mérföldkövének tekinti. Az exportnak köszönhetően Szlovákiában jelentősen javulhat az állattenyésztés helyzete, beruházhatnak a legmodernebb agrártechnikába és további munkahelyeket létesíthetnek. Eddig 19 szlovák cég igényelt a kínai tejexporthoz szükséges tanúsítványt.

A tárca rámutatott: Kína kulcsfontosságú globális szereplő, Szlovákia számára pedig fontos üzleti partner. A tejtermékeken kívül autókat, gépipari termékeket és elektronikai cikkeket is exportálnak a távol-keleti országba. „A szlovák kormány baráti kapcsolatra törekszik Kínával, nem kíván konfrontálódni” – szögezte le Matečná.

Martin Strižinec elnöki szóvivő elutasította Matečná kritikáját. „Az elnök asszony minden találkozón hangsúlyozza, hogy fontosak számára a jó és konstruktív nemzetközi kapcsolatok. Álláspontja összhangban van az EU politikájával és a külügyminisztérium által folytatott politikával is, amit maga a tárca is megerősített, és egyben kijelentette, hogy ez az álláspont nem veszélyezteti a Szlovákia és Kína közötti jó viszonyt” – fejtette ki Strižinec, hozzátéve: a kínai-szlovák kereskedelmi együttműködés elmélyítéséről Miroslav Lajčák külügyminiszter tárgyalt a partnerével.

TASR