Nem lesz hátsókerék-hajtású Lamborghini

Különösen hangozhat, de a Lamborghini főmérnöke szerint nem tudnak hátsókerék-hajtású változatot készíteni az Aventadorból – egyszerűen nem úgy tervezték.

Nem lesz hátsókerék-hajtású Lamborghini

Maurizio Reggiani, a Lamborghini kutatás-fejlesztési vezetője válaszolta meg azt a kérdést, amelyet a hátsókerék-hajtású Huracán bemutatása után sokan feltettek: lesz-e Aventador hasonlóan egyszerű hajtáslánccal? A szakember szerint nem készíthetnek ilyen autót, mert az Aventador egyszerűen túl erős hozzá. „A Huracánt a kezdetektől, az első számítógépes szimulációktól úgy terveztük, hogy kétkerék-hajtással is jól működjön.” - mondta Reggiani, de úgy néz ki, a nagyobb modellnél nem gondoltak erre a lehetőségre.

Egy valószínű magyarázat erre, hogy az Aventador súlyelosztása nem megfelelő, nem jut elég terhelés a hátsó tengelyre, így a 700 lóerőt, amit a V12-es motor lead, nem lenne hatékony a hátsó kerekeken átvinni. Nyilván nem lehetetlen egy ilyen problémát megoldani, a futómű áthangolásával és a gumik keverékének megváltoztatásával nyilván kezelhetővé lehetne tenni egy hátsókerék-hajtású Aventadort, de valószínű, hogy a végeredmény úgy sem lenne tökéletes.

Amióta az Audi tulajdonába került, a Lamborghini nagyrészt összkerék-hajtású autókat készít, csak a Gallardóból illetve a Huracánból dobtak piacra hátsókerék-hajtású kivitelt, de ezeket is csökkentett motorteljesítménnyel. A legutóbb novemberben lepleztek le egy ilyen autót, a Huracán LP580-2-est, amely 30 lóerővel gyengébb az összkerék-hajtású modellnél.

totalcar.hu