Nem semmi! Jogsi nélkül, bedrogozva vezette az ellopott autót a 34 éves fickó

Szép kis dolgok derültek ki egy 34 éves férfiről, akit szabályszegés miatt állítottak meg a rendőrök egy trencséni lakótelepen.

Nem semmi! Jogsi nélkül, bedrogozva vezette az ellopott autót a 34 éves fickó
Fotó: Rendőrség (Facebook)

Az ellenőrzés során kiderült, hogy a férfinek nincs jogosítványa, ugyanis 2025-ig eltiltották motorgépjárművek vezetésétől, emellett a kocsi, amit vezetett, lopott volt. A sofőr önként átadott a rendőröknek egy szárított növényt tartalmazó zacskót is.

Bár az alkoholteszt negatív lett, a férfi beismerte, hogy két nappal korábban pervitint fogyasztott. Az orvosi vizsgálatok során aztán amfetamin, metamfetamin, metadon, extasy, benzodiazepin és THC nyomait állapították meg a szervezetében.

A férfit hivatali határozat figyelmen kívül hagyásával gyanúsították meg. Mivel feltételesen volt szabadlábon (korábban hatszor ítélték el az említett bűntettért), a rendőrség indítványozta az előzetes letartóztatását. Emellett kábítószerrel kapcsolatos bűncselekménnyel is meggyanúsíthatják.


-para-