Olyan község és versenyző diadalmaskodott a Felvidéki Vágtán, aki eddig még sosem!

2022. június 26. - 07:00 | Régió

Az eddigi öt Felvidéki Vágtát rendre öt különböző település öt különböző lovasa nyerte, és ez a hatodik után is elmondható. Ezúttal Tallós és Múcska Gergely volt a leggyorsabb a döntőben.

Olyan község és versenyző diadalmaskodott a Felvidéki Vágtán, aki eddig még sosem!
Fotók: Cséfalvay Á. András - További felvételekért kattints!

Június 25-én, szombaton, hagyományosan az ősszel Budapesten megrendezendő Nemzeti Vágta előfutamaként valósult meg a Felvidéki Vágta Dunaszerdahelyen, a sikabonyi reptéren. Idén a rendezvény ingyenes volt, és a jó idő ki is terelte az embereket.

Először tartották meg a Felvidéki Vágtán a Kishuszár vágtát, amelyen a legfiatalabbak indulhattak. Ezt a versenyt Somorja versenyzője, a 14 éves Pőthe Laura nyerte Mangó nevű lovával. Az októberi Nemzeti Vágtán így ő is részt vehet.

Ugyancsak immár hagyományosan megtartották a szlovák futamot, melynek győztese Jóka község lovasa, Dušan Rídzi lett. Ő a Nemzeti Vágta nemzetközi futamába jutott tovább.

A Felvidéki Vágtán pedig idén először Tallós község lovasa, Múcska Gergely került ki győztesen. Múcska Gergely a legutóbbi, a koronavírus-járvány előtti utolsó évben, 2019-ben megrendezett Felvidéki Vágtán, valamint két évvel korábban (2017) is már döntőbe jutott és begyűjtött egy harmadik helyet.

Múcska mögött Egri Árpád, Dunaszerdahely lovasa ért célba másodikként Kalifa nevű lovával. Egri nyerte 2015-ben az első Felvidéki Vágtát, de akkor még Somorja lovasaként, mely város képviseletében lett 2018-ban harmadik is. A harmadik helyen pedig egy újonc község, Pozsonyeperjes újonc versenyzője, Alföldi Lilla és Pletykás nevű lova vágtatott be a célba.

A Nemzeti Vágtára a Felvidéki Vágta első három helyezettje, valamint a rendező Dunaszerdahely "zöld kártyásként" jut ki. Mivel Dunaszerdahely idén második lett, az indulás jogát felajánlhatja egy másik településnek. Arról egyelőre nem született döntés, hogy melyik lesz az.

Az elmúlt hét évben megrendezett öt Felvidéki Vágtát öt különböző település öt különböző lovasa nyerte. Az elsőt (2015), mint említettük, Somorját képviselve Egri Árpád, aki később, 2018-ban második lett, idén pedig először képviselte Dunaszerdahelyt. A legtöbb dobogós helyet eddig Tóth René szerezte, aki Érsekújvárt képviselve 2016-ban első, egy évvel később pedig második lett, míg 2019-ben, a legutóbbi vágtán, immár Nyárasd színeiben szintén második. A településeket illetően ugyanez a cím Naszvadot illeti meg, szintén három dobogós hellyel, amely 2017-ben győztest avatott Bobek László személyében, a két azt megelőző évben pedig Gerhardt Miroslavval második lett. A rendező Dunaszerdahely egy alkalommal volt dobogós, 2019-ben, de akkor Osztényi Zoltánnal meg is nyerte a vágtát.

Íme az eddigi évek dobogósai:

2015 – I. Felvidéki Vágta:

1. Somorja – Egri Árpád, 2. Naszvad - Gerhardt Miroslav, 3. Hodos - Schavel Péter

2016 – II. Felvidéki Vágta:

1. Érsekújvár – Tóth René, 2. Naszvad – Gerhardt Miroslav, 3. Felsőszeli - Ledneczky Norbert

2017 – III . Felvidéki Vágta:

1. Naszvad – Bobek László, 2. Érsekújvár – Tóth René, 3. Tallós – Múcska Gergely

2018 – IV. Felvidéki Vágta:

1. Nyékvárkony - Schavel Péter, 2. Somorja - Egri Árpád, 3. Negyed - Fördős Denisa

2019 – V. Felvidéki Vágta:

1. Dunaszerdahely - Osztényi Zoltán, 2. Nyárasd – Tóth René, 3. Tallós – Múcska Gergely

2022 - VI. Felvidéki Vágta

1. Tallós - Múcska Gergely, 2. Dunaszerdahely - Egri Árpád, 3. Pozsonyeperjes - Alföldi Lilla

(SzT)