Összeütközött két kocsi, az egyik pedig a járdára felrepülve gyalogosokat sodort el – mindkét autóban rendőrök ültek

Hat személyt kellett kórházba szállítani egy közúti balesetet követően, ami szombaton este történt Zólyomban – írja a noviny.sk.

Összeütközött két kocsi, az egyik pedig a járdára felrepülve gyalogosokat sodort el – mindkét autóban rendőrök ültek
Forrás: TV JOJ

Egy fekete színű Saab, amit egy szolgálaton kívüli rendőr vezetett, áttért a szemközti sávba, majd nekiütközött egy másik járműnek. Utóbbi felvágódott a járdára, és egy családi ház fala állította meg. Ebben a kocsiban hárman utaztak, rajtuk, valamint a Saab sofőrén kívül pedig két gyalogost is kórházba kellet szállítani, akiket elsodort a járdára felrepülő jármű. A TV JOJ információi szerint a másik kocsiban is rendőr ült.

Zuzana Eliášová, a belügyminisztérium szóvivője szerint az esetet a felügyelőség vizsgálja, amely testi sértés ügyében indított eljárást.

A szemtanúk szerint a Saab röviddel a baleset előtt gyorsan hajtott, úgy nézett ki, mintha egy másik kocsit üldözne. Hogy ez valóban így volt-e, a vizsgálat során kiderül.


(noviny.sk)