Összevérezte a boltot a betörő

2020. október 10. - 13:53 | Régió

Idén már másodszor törtek be abba a losonci mobiltelefon-szaküzletbe, amelyben ezúttal elég egyértelmű nyomokat hagyott maga után az egyelőre ismeretlen tettes.

Összevérezte a boltot a betörő
Fotó: TV JOJ - noviny.sk

A városközpontban lévő boltba csütörtökről péntekre virradóra hatolt be a nem várt látogató. Ahogy betörte az üzlet üvegajtaját, valószínűleg elég súlyos sérüléseket szenvedett, mert mindenhol vérnyomokat hagyott maga után.

"Olyan volt, mint egy horrorfilmben. A vitrinek, amikhez hozzáért, mind csupa vér volt"

- nyilatkozott a JOJ televízió riporterének az üzletvezető. Sőt, az elkövető nemcsak az üzletet vérezte össze. A maga után hagyott nyomokból a menekülési útvonalát is meg lehetett állapítani, mert még az utcán is találtak friss vért.

A biológiai nyomokat a rendőrség bebiztosította. Amennyiben a tettes büntetett előéletű, és biológiai adatai szerepelnek a hatóság nyilvántartásában, viszonylag könnyű lesz kézre keríteni.

Az illetékes vizsgálótiszt lopás ügyében indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen. A kár több ezer euróra rúg, és a boltot érintő márciusi betörés elkövetőjét sem sikerült még elfogni - akkor 8 ezer eurós kár érte az üzlet tulajdonosát.

(noviny.sk)

Címkék: betörés, lopás, Losonc