Öt ember meghalt egy franciaországi lakástűzben

2018. július 10. - 19:08 | Külföld

Feltehetően családi tragédia miatt vesztette életét öt ember egy lakástűzben a délnyugat-franciaországi Pau-ban, ahol egy társasház első emeleti lakásához riasztott tűzoltók négy felnőtt és egy gyerek holttestére bukkantak - közölték kedden rendőrségi források.

A tájékoztatás szerint "minden arra utal, hogy családi tragédia áll a háttérben. Két párról és egy gyerekről van szó. A tragédia a lakáson belül történt. Erőszak nyomai vannak az egyik páron és a másik párból a feleségen".

Jean-Paul Brin, Pau alpolgármestere a francia hírügynökségnek elmondta: "úgy tűnik, családi nézeteltérés történt, ami mészárlásba fordult. Nem tudunk semmi többet".

A tűzoltókat reggel 6 óra 40 perckor riasztották, mert a Pau belvárosában található társasház egyik első emeleti lakásából füst szállt a magasba. Az első vizsgálatok szerint a tűzoltókat azért hívta valaki, mert nem tudta kinyitni a lakás ajtaját, ahol tűz ütött ki és aggódni kezdett, mert közben a lakás egyik ablakának peremén vér folyt kifelé.

Amikor a tűzoltóknak sikerült bemenniük a lakásba, öt holttestet találtak, köztük egy gyerekét, valamint egy izzó kanapét. A rendőrség szerint a gyereken nem láthatók bántalmazás nyomai, ő a tűz következtében vesztette életét.

Az ügyben a bűnügyi rendőrség indított nyomozást, amely először az áldozatokat próbálja azonosítani, akik egy szomszéd szerint a gyerek apján kívül valamennyien spanyolok. A gyerek kétéves volt.

MTI/para