Ovistul, mindenestül lángokban áll a községháza Nyitra mellett

2018. szeptember 17. - 16:09 | Régió

A nyitrai járásbeli Assakürt (Nové Sady) községben ég a községi hivatal épülete, amelyben ideiglenesen a helyi óvoda is működik.

Ovistul, mindenestül lángokban áll a községháza Nyitra mellett
Fotó: Cséfalvay Á. András (illusztráció)

Michal Varga, a nyitrai Kerületi Tűzoltó- és Mentőszolgálat szóvivője elmondta: a tűzoltók már a helyszínen vannak, a tüzet egyelőre nem sikerült lokalizálni. Hozzátette: minden gyerek biztonságban van, az embereket evakuálták az épületből.

Božena Bruchterová, a nyitrai kerületi rendőrség szóvivője szerint az épület tetőszerkezete a délutáni órákban kapott lángra. A tűz keletkezésének okát vizsgálják. A szóvivő megerősítette, hogy mindenkit sikerült időben kimenekíteni az épületből, és senki sem sérült meg.

A községi hivatal épületének tetőterében helyezték el ideiglenesen az óvodai csoportot, mivel az óvoda épületét jelenleg felújítják. A tűz a gyerekek délutáni pihenője idején keletkezett. Evakuálásukat követően az alapiskola termeiben helyezték el őket.

tasr

Címkék: Assakürt, tűz