A parkolóban felejtett egy táskát, benne ötezer euró készpénzzel!

2018. december 7. - 13:13 | Régió

A férfi olyannyira belemerült a telefonjába, hogy a parkolóban felejtette táskáját, benne az irataival, bankkártyáival, ráadásul ötezer euró készpénz is volt benne.

A parkolóban felejtett egy táskát, benne ötezer euró készpénzzel!
Forrás: Rendőrség (Facebook)

A pozsonyi férfi Trencsénben járt november végén, hogy elintézze vállalkozásával kapcsolatos dolgait. Éppen fizetett volna a parkolásért az automatánál, amikor megszólalt a telefonja. Egyik kezével a mobilt tartotta, másikkal pedig bedobta a pénzt a parkolóautomatába, a táskát pedig letette, és sikeresen ott is felejtette.

Miután fizetett, folytatta a telefonbeszélgetést, és a táska nélkül távozott az automatától.

A rendőrség hivatalos Facebook-oldalán azt írja, a férfi táskájában ötezer euró készpénz, bankkártyák, valamint személyes iratok voltak.

Pontosan 13 perccel később megérkezett egy illető az automatához, aki észrevette a táskát. Magához vette, majd eljátszotta, hogy keresi a tulajdonosát, illetve hívja a rendőrséget, csakhogy valójában nem értesítette a hatóságokat.

A rendőrség már több mint két hete keresi az elkövetőt. A napokban nyilvánosságra hoztak egy videót a történtekről, és kérik a nyilvánosságot, amennyiben felismerik a táskát megtaláló személyt, értesítsék a rendőrséget a 158-as segélyhívón.


(para)